Mégsem lesz az egyházé két budapesti iskola
A Magyar Nemzet szerint a szülők leszavazták, hogy az ortodox egyházhoz kerüljön a zuglói és józsefvárosi általános iskola.
Nem kerül egyházi fenntartásba sem a zuglói Városligeti Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, sem pedig a józsefvárosi Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola, írja a Magyar Nemzet.
Ahhoz, hogy ez megtörténjen a szülők több mint 50%-ának kellett volna ezt megszavazni, ám a lap információi szerint ez egyik iskolában sem történt meg. A cikk szerint a városligeti iskolában 630-an szavaztak érvényesen, a jegyzőkönyvből pedig kiderül, hogy mindössze hárman támogatták az egyházi átvételt, míg 627-en az állami fenntartás mellett döntöttek.
A lap cikke szerint nem olyan meglepő ez az eredmény, hiszen a szülők a kezdetektől fogva tiltakoztak az ötlet ellen, a városligeti iskola szülei több mint 500 aláírást is összegyűjtött, hogy még csak ne is szavazzanak a dologról. De a két kerületi polgármester sem igazán támogatta az egyházi átvételt.
„Az egyház egyébként tavaly decemberben kötött megállapodást az Emberi Erőforrások Minisztériumával a közfeladat ellátásának átvételéről, ennek keretében öt iskolával kapcsolatban kaptak lehetőséget" - írja a lap. (index.hu)