Ha ehhez az kell, hogy lebutítsa az országot, akkor lebutítja. Ha a lebutításhoz az kell, hogy szűkítse a társadalmi mobilitást, és ezzel egyfajta kasztrendszert vezessen be, akkor szűkíteni fog és bevezetni.

A mobilitás szűkítésére három évvel ezelőtt azt találta ki, hogy meg kellene felezni a gimnáziumi férőhelyek számát. Az ötlet elég nagy fölzúdulást keltett, ezért elaltatta. Úgy gondolta, hogy a társadalomrombolást olyan kisebb sebességre kell állítani, hogy észre se vegyék.

A kasztrendszer kialakításához jó megoldásnak tűnt egy lassú, sunyi, lopakodó módszer, a gimnáziumok átjátszása az egyházaknak.

Ment, mendegélt a dolog. 2010 és 2016 között az állami gimnáziumok száma 15 százalékkal, tanulóik száma 18 százalékkal csökkent. Közben az egyházi gimnáziumok száma 63 százalékkal nőtt, de tanulót nem tudtak ugyanolyan ütemben szerezni, a tanulólétszám csak 22 százalékkal nőtt.

Ezzel párhuzamosan Orbán lebutította a szakképzést is. A szakiskolának nevezett iparitanuló-iskolákból kivette a közismereti tárgyakat, és a továbbtanulásra alkalmas szakközépiskolákat átalakította a továbbtanulást lehetetlenné tevő szakgimnáziumokká.

De mivel türelmetlen ember, egy idő múlva valószínűleg nem bírta ezt a tötyögést, túl lassúnak tarthatta az átalakulást. Mégiscsak meg kellene felezni azokat a fránya gimnáziumokat, mert így még sok-sok évig a kívánatosnál több gondolkodni és továbbtanulni képes egyed jön ki belőlük.

De hát felezésről szó sem lehet, az a szó már lejáratódott, ideges lesz tőle a nép. Valami mást kell kitalálni!

Hát kitalálták a kötelező gimnáziumi felvételit. Felvételi eddig is volt, de ez azt a célt szolgálta, hogy az iskolák a sok jelentkező közül kiválaszthassák, kikkel töltik fel a meglévő férőhelyeket. A kötelező felvételivel viszont a kormánynak lehetősége nyílik arra, hogy meghatározza a minden iskolára érvényes ponthatárt.

És minden statisztikai eszköz a kezében van ahhoz, hogy a felvételi ponthatárt ott húzza meg, ahol csak fele annyi gyerek éri el, mint ahányat eddig gimnáziumba fölvettek. Közben a „felezés” vagy a „létszámcsökkentés” szó használatát meg fogják tiltani újságjaiknak, rádióiknak, televízióiknak, hivatalnokaiknak és pártfunkcionáriusaiknak, minden propagandistájuk a gimnáziumi színvonal emeléséről fog zengedezni.

Ha ez megvalósul, akkor gyerekek tízezreinek veszik el a reményét a társadalmi fölemelkedésre, és arra, hogy húszéves korukig megtalálják a képességeiknek és vágyaiknak legmegfelelőbb iskolázási stratégiát.

Szociológiai felmérésekből előre lehet tudni, hogy kinek mekkora esélye lesz átjutni a kötelező gimnáziumi felvételi szűrőjén.

A családi háttér minden országban befolyásolja az iskolai teljesítményt, és különösen igaz ez egy olyan „elátkozott” országban, mint Magyarország, ahol az iskola nem csökkenti, hanem növeli a családi háttér okozta hátrányokat.

Magyarországon nem a gyerek képessége határozza meg iskolai teljesítményét, hanem szülei társadalmi helyzete és kultúrája. Ebben a helyzetben a társadalmi fölemelkedés elé állított szigorodó szűrő nem a gyerekek képességei szerint fog szűrni, hanem a családi háttér szerint.

Ráadásul ez a szűrő túlságosan korán kényszeríti ki a pályaválasztást.

Fejlődés-lélektani vizsgálatokból tudjuk, hogy a tizennégy éves kor nem ideális egy ilyen egész életet eldöntő választásra. Ebben az életkorban a legtöbb gyereknek sem kialakult érdeklődése, sem határozott elképzelése nincs a jövőjéről.

A gimnázium azért jó iskolafajta, mert – miközben az elmét pallérozva alkalmassá tesz a legkülönfélébb későbbi képzések befogadására – haladékot ad egy megalapozottabb pályaválasztásra. Nem véletlen, hogy az iskolázottabb szülők mindig is igyekeztek több időt szánni gyerekeiknek a pályaválasztási döntés érlelésére, ezért többnyire gimnáziumba íratták gyermekeiket.

Amire Orbán Viktor készül, az nagyobb aljasság, mint milliárdos közpénzek magánzsebekbe szivattyúzása vagy a demokrácia leépítése.

A lopott pénz egy része visszavehető, a demokrácia intézményei visszaépíthetők. A gimnáziumi férőhelyek csökkentése azonban egész generációkat fog tönkretenni, és az elvesztegetett éveket nem lehet visszaadni, a feldúlt életekre nincs jóvátétel. Azt még a diktátor bukása sem teheti jóvá.

Szerző: Andor Mihály/ kolozsvaros.com