Nagy Viktor: Ez gusztustalan volt
A legizgalmasabb és legszínvonalasabb – egyben legkeményebb – vízilabdameccset Magyarország és Olaszország játszotta eddig a világbajnokságon. - írja az index.hu.
Nem meglepő, mert az olaszok a harmadik, a magyarok az ötödik helyen zártak az olimpián. A magyar kapitány, Märcz Tamás még a vb előtt azt jósolta, ez a két válogatott ott lesz a dobogón.
Hektikus, hullámzó meccs volt, 2-0-ra elmentek az olaszok rögtön az elején, két perc alatt, majd 7-5-ös magyar vezetésnél jött egy magyar rövidzárlat, az olaszok 4-0-s rohammal fordítottak, végül Vámos két bombájával sikerült egyenlíteni 9-9-re.
Nem volt olyan nyilatkozó a meccs után, aki ne emelte volna ki Hárai Balázs piros lapos, vagyis csere nélküli kiállítását a második negyedben. Ő az első számú magyar center, akit vele együtt kiküldtek, Fondelli nem kulcsember az olaszoknál,
vagyis ebből az ítéletből egyértelműen az olaszok jöttek ki szerencsésebben és kedvezőbben.
Forrás: index.hu
Mert a folytatásban nálunk a védőspecialista Decker Ádámnak kellett támadnia, ami nem ugyanaz a minőség, mintha a világbajnok Hárai lett volna bent a vízben, és gyakorolt volna folyamatos nyomást az olasz védelemre.
Volt a magyar játékosok közül, aki arra világított rá, hogy ketten ütötték Hárait, és ennek ellenére a két játékvezető azt a következtetést vonta le, hogy páros kiállítást kell adni.
„Mindig fújnak az olaszoknak. Most, hogy hazai pályán vagyunk a vb-n, azt hittem, korrekten, semlegesen fújnak. De ez gusztustalan volt. A meccsen nehezen tudtam túltenni magam ezen, talán látszott is pár jelenetnél. Két ember a parton baromira ellened dolgozik, és mégsem szabad ezzel foglalkozni, nem haragszunk rájuk. Bírtuk a nyomást, ez örömteli. Erő volt bennünk, maximálisan elégedett vagyok a csapattal, a szív és a fej is tiszta maradt.
A pozitívumokat kell ebből a meccsből hazavinni, mert arra lehet építeni, a negatívumokra nem lehet, azt törölni kell”
– magyarázta Nagy.
Forrás: index.hu
Egyben már kitért a csütörtöki programjukra is, délelőtt biztosan pihennek, mert fizikailag is kemény volt az ütközet.
Nyilatkozata végén az olasz kapitány, Sandro Campagna fogott vele kezet, mindketten mosolyogtak.
Erdélyi Balázs azzal kezdte, hogy az olaszok az első perctől felvállalták ezt a kemény és verekedős játékot, amihez a bírók asszisztáltak. Az orosz Naumov és az izraeli Schwartz volt a két játékvezető.
Az ítéletekből pedig inkább kedvezőtlenül jöttünk ki. Ezért fontos, hogy senki nem veszítette el a fejét a mieink közül.
Ha a meccs előtt azt mondja valaki, hogy döntetlen, nem lettem volna elégedett, így azonban igen.
Lett volna lehetőségünk a győzelemre, de sok helyzetet kihagytunk, nem is emlékszem pontosan, mennyit. A sajátomra sajnos igen, ha azt belövöm a tempóelőny után, akkor 8-7-re vezetünk, nem így lett sajnos.”
A négy éve vb-aranyérmes Gór Nagy Miklós szerint örülni is lehet, mert mínusz kettőről jöttünk vissza, de ha azt tesszük a mérleg másik oldalára, hogy kétgólos előnyünknél furcsa ítéletek voltak, és több helyzetünk volt, akkor már nem annyira.
A legvégén két fontos gólt jegyző Vámos Márton arról beszélt, hogy nem szereti, ha a csapat sorsa másokon múlik, nem a saját kezükben van. Most pedig erről van szó. Nem szerette volna a bírókra kenni, ő azt emelte ki, hogy a végén kiütközött a fáradtság, mert az elején kisebb butaságok miatt folyamatosan menni kellett az olaszok után, ami sok energiával járt.
A mieink pénteken 20 óra 10-től játszanak a franciákkal, ezen a győzelem gólaránya nem számít. Ezután következik az ausztrál–olasz meccs.
Ha az olaszok 11 góllal legyőzik riválisukat, akkor előzhetik meg Varga Déneséket. Nem kizárt, hogy ez összejön, de a hétfői magabiztos sikerrel azért nekünk van nagyobb esélyünk a csoport első helyére, ami azért kiemelten fontos, mert így közvetlenül a nyolcban leszünk.
Az első helyezett egy könnyebb ágat is kap, Montenegróval találkozik valószínűleg a négyben, nem pedig a horvátokkal.
A szolnoki Mezei Tamás arra hívta fel a figyelmeket, hogy a fürdőgatyákat ennek ellenére nem lehet, egyenesen tilos a medencébe küldeni a franciák ellen, mert annak nem lehet jó vége. Vagyis: jó sok góllal nyerni kell.