Valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül, ahogy azzal sem, hogy Dustin Hoffman pályája csúcsa volt ez a film 1988-ból – olyan, mintha néhány centivel alacsonyabb hegyek közé tennénk a Csomolungmát.

Merthogy Dustin Hoffman zseniális filmszínész, ha nem az egyik legzseniálisabb.

Amitől kifejezetten érdekes az ő személyes sikere, az az, hogy mindezt Hollywoodban vitte keresztül: abban a közegben, ahol csupa tökéletesnek kikiáltott ember köszön vissza a vászonról.

Holott ennek az amerikai ideálnak Hoffman nemigen felel meg, hiszen alacsony, és bár kétségtelenül sármos, nem az az igazi szépfiú, inkább hétköznapi figura, aki így végül is mindent képes lehet eljátszani.

Nála azonban ez nem maradt feltételes módban, tényleg mindent játszott, így előszeretettel nevezik átváltozóművésznek.

Harmincesztendősen formálta meg a Diploma előtt kamaszfiúját, amit tévesen neveznek első filmszerepének, de erről egy kicsit később; a Kis nagy emberben 33 éves korában 121 és 17 éves alakban is megjelent, a Mr. Magorium meseboltja című filmben pedig 243 éves játékvarázsló volt.

A kétszeres Oscar-díjas színész ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját, így könnyű kiszámolni, hogy 1937. augusztus 8-án született, Los Angelesben.

Bevándorlók leszármazottja: nagyszülei a mai Ukrajna területéről a pogromok elől menekültek Amerikába. Hoffman több felsőoktatási intézményben megfordult, járt zongoraszakra is, de végül csak egy színiiskolát végzett el, ahol szégyentablóra tették, mondván, nem lesz belőle sikeres színész.

Ezen a tablón ketten voltak akkori szobatársával és barátjával, a szintén Oscar-díjas Gene Hackmannel. Mindkettejüket el is tanácsolták. Még jó, hogy az élet nem egy színitanoda.

Ekkor nekiállt erősíteni egy kicsit azt a sztereotípiát, miszerint egy művész, mielőtt valóban művésszé válik, minden lesz, csak akasztott ember nem. Szóval alkalmi munkákból élt, közben persze nem adta fel az álmait, képezte magát, meghallgatásokra járt, és az 1960-as években sikerült meghódítania a Broadwayt.

Itt figyelt fel rá Mike Nichols, és főszerepet ajánlott neki Diploma előtt című filmjében: Benjamin Braddock eljátszásáért rögtön Oscar- és Golden Globe-díjra jelölték. De nem ez volt az első filmje, csak a Diploma előtt című mozit hamarabb mutatták be (1967), mint a korábban készült Madigan végrendeletét (1968).

Filmszínészi pályája üstökösként indult tehát, és a kornak megfelelően westernek jöttek: 1969-ben az Éjféli cowboy halálosan beteg, magányos csirkefogójáért másodszor jelölték Oscarra.

1970-ben a Kis nagy emberrel a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült, mert a főszereplőt 17 éves tinédzserként és 121 éves aggastyánként is életre keltette – ekkor éppen krisztusi korban volt. Hoffman alacsony termete miatt pedig rá is ragadt a film címe, mint eposzi jelző: a kis nagy ember.

A Lenny főszerepéért 1974-ben újabb Oscar-jelölés lett a jutalma, de a díjat még nem kapta meg.

Két év múlva sem, amikor Az elnök embereiben a Watergate-botrányt felderítő egyik újságíró bőrébe bújt. Aztán jött 1979 és a Kramer kontra Kramer: először nem akart igent mondani a főszerepre, végül belement, de kikötötte, hogy improvizálhat és a vágásba is beleszólhat.

A film tarolt az Oscar-gálán, öt díja közül pedig az egyik végre Hoffmannak jutott.

Az Aranyoskámban női ruhába bújt – ezért 1982-ben megint Oscarra jelölték. Öt évre rá aztán hetekig élt együtt autistákkal, hogy hitelesen tudja eljátszani az Esőember főszerepét Tom Cruise mellett, akivel testvérpárt alakítottak.

A filmet 1988-ban mutatták be, Raymond Babbitt szerepéért pedig megkapta második Oscarját. Alakítása lenyűgöző, s mindez nem csupán színészi teljesítmény volt a részéről, de társadalmi szerepvállalás is, amellyel kiállt a megkülönböztetés ellen.

Hoffman ezzel tényleg elért pályája csúcsára, és sajnos azon kevés színészek egyike, akiket idős korukra mintha elkezdett volna mellőzni Hollywood. Pedig egyedüliként három olyan filmben is főszerepet játszott, amely elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat. Hat Golden Globe-, három BAFTA-díjjal és a tiszteletbeli César-díjjal is kitüntették.

Legtöbbször pedig Tahi Tóth László a magyar hangja.

mno.hu