A hidegfront csak nem akar meghátrálni, elázik a nemzeti ünnep!
Vasárnap országszerte sok lesz a felhő, a Dunától keletre pedig még napközben is többfelé csapadékos időre kell készülni. Az előző napokhoz képest mintegy 10, 15 fokot visszaesik a hőmérséklet, de a jövő héten már ismét melegedés kezdődik. - írja az idojaras.hu.
Ma délelőtt a Tiszántúlon a vékonyabb felhőzet mellett némi napsütésre is számíthatunk, másutt erősen felhős, borult lesz az ég. A Dunántúlon és a középső tájakon többfelé, keleten elszórtan várható eső, zápor, közben nyugaton csökken a csapadékhajlam.
Délután a Dunántúlon nyugat felől elkezd vékonyodni a felhőzet, máshol azonban erősen felhős, borult lesz az ég. Kezdetben keleten többfelé lehet eső, zápor, majd egyre több helyen megszűnik a csapadék. Egyre többfelé északnyugatira fordul, megerősödik a szél.
A csúcshőmérséklet 18, 26 fok között valószínű.
Humánmeteorológia
Nagyon nehéz napjuk lehet a hidegfrontra érzékenyeknek! - írja a meteoklinika.hu.
Vasárnap ha lehet, még tovább fokozódik a terhelés. Egy átvonuló hidegfront okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél, ezen kívül pedig a szél is kellemetlen tüneteket válthat ki.
Vasárnap országszerte hidegfronti hatás érvényesül. Ebben a humánmeteorológiai helyzetben az arra érzékenyeknél görcsös eredetű fejfájás, izom- és hasi görcsök jelentkezhetnek, amiket megnövelt magnézium-bevitellel mérsékelhet.
A görcsös fejfájás ellen a halánték körkörös masszírozása és megnövelt folyadékbevitel is használhat, illetve ajánlott borsmenta illóolaját párologtatni a belső helyiségekben. Ezen kívül a kopásos jellegű ízületi bántalmakkal élők panaszai is felerősödhetnek, különösen a csapadékos területeken.
A változékony, gyakran borongós idő lehangoltságot, átmeneti rosszkedvet okozhat, de a frissebb idő többekre jótékony hatással bír az elmúlt rendkívül meleg időszakot követően.
A drasztikus változás sokunkat megvisel, akár komoly panaszok is jelentkezhetnek! Az alábbi linkre kattintva további tanácsokat tudhat meg, amelyek akár életmentőek is lehetnek!
A fronthatás mellett az élénk, olykor erős szél is kellemetlen tüneteket válthat ki. Hatására ingerlékenység, nyugtalanság léphet fel, ok nélküli feszültséget tapasztalhat, és a gyerekek is izgágábbá, nehezen kezelhetőbbé válhatnak. Az ünnepi rendezvényekre, szabadtéri programokra elkél a réteges öltözet, az esernyőkre is szükség lehet!
Az allergiásoknak jót tesz az átmenetileg hűvösebbre fordult idő, a szél és a csapadék kimossa a pollenek egy részét a levegőből. Ugyanakkor még mindig javában tart a parlagfűszezon, az érintettek a tünetek csökkentése érdekében kerüljék a tejtermékek és a fehér húsok fogyasztását.
Az UV-sugárzás a felhős időben nem lesz számottevő, de délután nyugaton a hosszabb ideig napos tájakon rövid időre elérheti az erős fokozatot.
A közlekedést élénk, olyakor erős lökésekkel kísért szél nehezítheti, az oldalszél nem csak az autók, hanem a motorok menetstabilitását is csökkenti. A záporok területén nedvessé váló utakon megnövekszik a féktáv, ezért ajánlott lassabban vezetni és nagyobb követési távolságot tartani.
A szeles időben ingerlékeny is lehet, fokozott türelem szükséges az utakon.