h i r d e t é s

Orbán titkolt migránsai?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán titkolt migránsai?

2018. január 13. - 07:18

Olybá tűnik, hogy a magyar kormány meglehetősen sajátosan viszonyul a migrációhoz és a menekültstátuszhoz. Hogy a kettőnek egymáshoz nincs feltétlenül köze, azt a Orbán Viktor retorikája módszeresen figyelmen kívül hagyja. 

Amivel nem lenne önmagában  semmi baj, minden embernek jogában áll hülyének lenni, és/vagy hülyét csinálni magából ország-világ szeme láttára.

Ezen annak ténye sem változtat, ha az illető éppenséggel miniszterelnöki funkciót lát el. Az legfeljebb a népet minősíti, ha megtűr egy ilyen funkcionális analfabétát a nyakán. Persze Orbán Viktor nem közönséges diszfunkcionális személy. Saját alkalmatlanságát nyíltan vállalja, hiszen ebből remél hasznot.

A nemrégiben tartott kvótaellenes népszavazás tükrében meglehetősen furcsán veszi ki magát az a nyilatkozat, amit Altusz Kristóf, a Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Times of Malta nevű lapnak adott. Miszerint tavaly 1300-an kaptak menekültstátuszt Magyarországon.

Emlékeztetőül a kormány 1294 menekült fogadása ellen kívánta népszavazással kiprovokálni a népharagot. Egy olyan referendum értelmében kellett volna fogadni őket, amit előzőleg Orbán Viktor 2016 februárjában aláírt.

2015-ben Balog Zoltán humánminiszter mondta azt, hogy ezer közel-keleti keresztény családot fogadott be Magyarország, Orbán Viktor pedig szintén 2015-ben több külföldi lapnak nyilatkozva beszélt arról, hogy Magyarország az elmúlt öt évben 1500 családot fogadott be az arab tavasz után, köztük a koptokat is. A Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője viszont 2015-ben az Indexnek azt nyilatkozta: egyáltalán nem találkozott az ide menekített koptokkal, pedig az egyház híveinek ez az egyik első dolga, ha külföldre érkeznek. 

Míg ellenben az egyébként Rogán Antalhoz és Habony Árpádhoz köthető offshore üzlet keretein belül több mint 20000 személy jutott letelepedési kötvényhez. És, ami a legszebb, mindenfajta nemzetbiztonsági átvilágítás nélkül, vagy annak dacára.

Okkal merülhet fel az emberben a kérdés; Most akkor ki a jó migráns?!

„Jakab Péter, az ellenzéki párt (Jobbik) szóvivője szerint azt lehetett tudni, hogy a “kötvénybizniszen” keresztül 20 ezer gazdag migráns érkezett. Azt is, hogy 2016 februárjában a kormányfő aláírta a kvóták végrehajtásáról szóló tanácsi határozatot, de

azt a legdurvább rémálmaiban sem gondolta volna, hogy ezt végre is hajtják és betelepítenek 1300 menekültet.

Ha ez igaz, akkor az évszázad legnagyobb fideszes átverése zajlik, színház volt az Állítsuk meg Brüsszelt! kampány, a kvótanépszavazás, a nemzeti konzultáció és a “sorosozás”. A miniszterelnök átvert egy nemzetet és becsapta saját szavazóit is – tette hozzá.

A szóvivő felvetette, ha tényleg létezik Soros-terv, akkor a Soros-ösztöndíjas Orbán Viktor most nem épp azt hajtja végre?” /24.hu/

Minden viszolygásunk dacára igazat kell adnunk Jakabnak. Igaz, kicsit megkésve rakta össze azt, ami a kezdetektől nyilvánvaló volt.

Az MSZP szerint  Orbán Viktornak tisztáznia kell a helyzetet: valóban több menekültet fogadtak-e be annál, mint amennyit az uniós kvóta szerint kellett volna? Az MSZP szerint amennyiben ez tényleg igaz, akkor az egész menekültellenes kampányról bebizonyosodott, hogy nem szólt másról, mint a Fidesz szavazóinak becsapásáról.