h i r d e t é s

Gratulált a Boeing az Airbus új gépéhez

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Gratulált a Boeing az Airbus új gépéhez

2018. február 02. - 07:25

Nem sokkal azt követően, hogy az Airbus elkezdte tesztelni a hosszabb távokra tervezett új gépét, nagy riválisa, a Boeing is gratulált hozzá. - írja a G7

Az első A321LR típusú gép több mint két és fél órát töltött a levegőben, de összesen száz órán keresztül kell majd tesztelni élesben, hogy a tervek szerint még idén forgalomba állhasson.

Ez a repülő azért fontos az európai gyártónak, mert a legsikeresebb típusának, az A320-asnak a legújabb változata. Azzal a céllal hozták létre, hogy a keskeny törzsű (tehát egy folyosós) gépek kategóriájában maradva hosszabb, akár transzatlanti utakat is meg tudjon tenni. Az A321LR egyben az Airbus eddigi legszélesebb gépe a keskeny törzsű modellek között.

Az új gép a hatékonyabb motornak és a kiegészítő üzemanyagtartálynak köszönhetően körülbelül 7400 kilométert tud repülni. Akár 240 utast szállítására is alkalmas, fajlagosan 25-30 százalékkal alacsonyabb költséggel, mint a jelenlegi versenytársai ebben a méretben. Az A321LR elsősorban az Egyesült Államok keleti partvidéke és Európa között repülhet majd, de akár olyan népszerű útvonalakon is bevethető lesz, mint a Dubaj-Peking vagy a Szingapúr-Sydney közötti járatok.