Bayer Zsolt is megszólalt Hódmezővásárhellyel kapcsolatban
"Ne csapjuk be magunkat", "Felült a halott".
"Csak azt ne csináljuk, hogy most elkezdjük megmagyarázni."
- írja a Magyar Időkben és elkezdi megmagyarázni. A hódmezővásrhelyi Fidesz-bukta után nem "ütnek" olyan nagyot "kifejező" szavai.
"Akkor tehát, megismétlem: ne magyarázzuk meg. És ne csapjuk be önmagunkat. Hódmezővásárhelyen 1990 óta nem volt baloldali győzelem. Éppen ezért fölöttébb elgondolkodtató, hogy éppen most lett. A részvételi arány magas volt. Nagyon magas. Szimbolikusan magas."
Igaza volt azoknak az ellenzéki politikusoknak, akik évek óta azt mondják, a Fidesz ellenszere, egyszerű. Magas részvétel kell a választáson. Aki nem akar Fidesz kormányozta országban élni, az menjen el szavaznmi.
"Ideje most megállni egy pillanatra, és elgondolkodni, hogy mi a baj. Mit csinálunk rosszul, mi nem sikerült, mi volt a baja a hódmezővásárhelyi szavazóknak. Ha nem ezt akarjuk megérteni és feltárni, ha ehelyett elkezdünk félrenézni és leginkább hamis magyarázatokat gyártani, akkor nagy baj lesz. Nagyobb, mint amekkorát el tudunk képzelni."
Önmagát nem hazudtolja meg a publicista, azért rúg egyet a teljes magyar ellenzéken:
"Igen, az ellenzékünk halott volt (vagy tetszhalott?), és most felült. A lehető legrosszabb és a lehető legjobb pillanatban. Felült és ránk vigyorog éppen, torz pofával."