h i r d e t é s

5 millió magánszemélyt érintenek a NAV újításai

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

5 millió magánszemélyt érintenek a NAV újításai

2018. március 25. - 08:56

Számos új szolgáltatást nyújt ügyfeleinek az adóhivatal 2016-tól. A mellett, hogy ezek a könnyítések több mint ötmillió magánszemélyt, illetve mintegy egymillió vállalkozást segítenek az adóügyeik intézésében, a szolgáltatások nemzetközi szinten is példaértékűek, átvételük lehetőségét több uniós tagállam adóhivatala jelenleg is vizsgálja - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t. 

Forrás: 24.hu

2016. január 1-jétől megváltozott az ügyfelekhez való hozzáállás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), Tállai András szerint a hivatal szolgáltatóként segíti az adózókat abban, hogy az előírásoknak megfelelően és a lehető legkönnyebben teljesíthessék adókötelezettségeiket.

Idén a NAV 5 091 987 magánszemélynek készítette el az szja bevallási tervezetét, amelyek ügyfélkapun keresztül akár okostelefonról is elérhetőek

- mondta az államtitkár.



Hozzátette, hogy a NAV bevallás-kitöltési repertoárja 2018-ban tovább bővült, idén már harmadszor, márciusban is elkészítette mintegy 700 vállalkozásnak a jövedéki adóbevallás tervezetét.

2018-ban indult az adóhivatal egyik legkreatívabb vállalkozásfejlesztési programja, a mentorálás, amely fél éven keresztül a kezdő vállalkozásoknak nyújt speciális, akár személyre szabott segítséget. Március 23-ig már 27 ezer vállalkozás meg is kapta a NAV-tól az általános adózási tudnivalókról szóló levelét

- hangsúlyozta Tállai András.



Emlékeztetett, hogy 2016-tól minősíti adózói életútjuk alapján a cégeket a NAV. A megbízható minősítés számos előnnyel jár, esetükben többek között az áfa kiutalási ideje 45 nappal rövidebb. Az intézkedés a mellett, hogy motiválja a cégeket a jó adózói státusz elérésére, az adómorált is javítja.



A családokat, illetve a lakosságot segíti az úgynevezett automatikus részletfizetés, amellyel eddig mintegy tízezren éltek. Hozzátette, félmillió forintos tartozásig csak kérni kell, és a NAV automatikusan 12 havi pótlékmentes részletfizetést engedélyez.



Az ügyintézést teszi könnyebbé a tavaly július 1-jén indult úgynevezett NAV-ablak program, amelynek köszönhetően az adóhivatal 64 olyan településen is megjelenik, ahol a korábbiakban nem volt lehetőség a személyes ügyintézésre. Közölte, hogy február 28-ig már 98 ezren keresték fel a kormányhivatalban a NAV-ablakot.

Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a szemléletváltás a végrehajtási szakterületen is

- szögezte le Tállai András.



A NAV, 1 millió forintos tartozásig előzetesen figyelmeztet, lehetőséget adva a tartozás rendezésére. 2016-tól 2018. március 23-ig mintegy 782 ezer fizetési felhívást küldött ki a hivatal, melynek hatására több mint 78 milliárd forintot fizettek be önkéntesen az érintettek, így még az államkassza is profitált a NAV szemléletváltásából.



Tavaly az úgynevezett támogató jellegű ellenőrzések száma 160 ezret tett ki, a hagyományos revízióké viszont csak 130 ezret. Kiemelte az államtitkár, hogy az új rendszerben a hivatal előre bejelenti hol, mikor és mit vizsgál. Csak idén március 23-ig 153 adótraffipax volt, amely az államnak egy forintjába se kerül, de mégis százmilliókat hozhat a költségvetésnek. Sikeresnek nevezte a papírmentes, online ellenőrzési rendszert is, hiszen másfél hónap alatt majd 9 ezer dokumentum érkezett "egy kattintással" elektronikusan a hivatalba.