Sajid Javid lett az új brit belügyminiszter
Eddig önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős miniszter volt.
Rudd vasárnap éjjel nyújtotta be lemondását, miután kiderült, hogy az illegálisnak minősített bevándorlók kitoloncolásának belügyminisztériumi gyakorlatával kapcsolatban félrevezető tájékoztatást adott a londoni alsóháznak.
A 48 éves Sajid Javid eddig az önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős miniszter volt Theresa May konzervatív párti kormányában, de korábban, még az előző tory kormányfő, David Cameron idején a kulturális, média- és sportügyi minisztériumot, illetve az üzleti ügyek minisztériumát is vezette.
Javid pakisztáni bevándorlók gyermekeként született Nagy-Britanniában,
apja buszsofőrként dolgozott, csakúgy, mint London munkáspárti polgármesterének, a szintén pakisztáni migráns családban született Sadiq Khannak az apja. (MTI) / origo.hu