h i r d e t é s

Meghalt Berkovits György író, szociológus

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghalt Berkovits György író, szociológus

2018. május 22. - 17:53

Életének 78. évében, hosszú betegség után kedd hajnalban meghalt Berkovits György író, szociológus, a Szépírók Társasága alapító tagja, a Budapestért-díj, a József Attila-díj és a 2018-as Artisjus Irodalmi Nagydíj kitüntetettje - közölte a Szépírók Társasága a honlapján.

Illusztráció: pixabay.com

Berkovits György 1940-ben született Orosházán. 1959 és 1964 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult biológiát és földrajzot. 1964-ben középiskolai oktatóként dolgozott. 1965 és 1969 között az egri Népújság újságírója volt. 1969 és 1973 között a Pest Megyei Hírlapnál dolgozott. 

1972-től 1975-ig az ELTE BTK szociológia szakán tanult. 1973-ban a Valóság folyóirat munkatársa volt. 1975-től 1983-ig a Mozgó Világ szociográfiai rovatának szerkesztőjeként dolgozott.

1979-ben a VÁTI (Városépítési Tudományos és Tervezési Intézet) lakás- és településszociológusa volt. 1981-ben szerzőként közreműködött a szamizdat Bibó-emlékkönyv elkészítésében. 1984-től 1988-ig a Pallas Lapkiadó sajtószociológusaként, 1989 és 1991 között a Fotó olvasószerkesztőjeként dolgozott.

1993-tól három éven át a Budapesti Negyed alapító szerkesztője, 1997 és 2003 között a BUKSZ folyóirat szerkesztője volt.

1993-ban kapta meg a Budapestért-díjat, irodalmi munkásságát 2007-ben József Attila-díjjal jutalmazták. A Magyar látvány című esszékötetéért az idén vehette át az Artisjus Irodalmi Nagydíjat.

(MTI)