h i r d e t é s

6 ok, amiért te sem tudod kiverni a fejedből Lázár Jánost

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

6 ok, amiért te sem tudod kiverni a fejedből Lázár Jánost

2015. április 23. - 10:53
0 komment

"Úgy látom, hogy ma sűrű beszédre nyílik lehetőségem önnel képviselőasszony. Vagy önnek én jutok mindenről az eszébe, vagy pedig sok közös témánk van."

Ezt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta Szél Bernadettnek, az LMP társelnökének, még hétfőn, egy parlamenti felszólalása során. 

Lázár a paksi fűtőelemekről szóló vita kellős közepén dobta le a szexizmusbombát egy hamiskás mosoly kíséretében, amit a Fideszes sporttársak vihorászása követett.

Szexizmus ide, szexizmus oda, nem csodálkozunk Szélen. Mi is gyakran gondolunk a miniszter úrra, és bár az egója valószínűleg nem szorul ápolásra, éppen itt az ideje, hogy számba vegyük, kik azok akiknek szintén megállás nélkül a hódmezővásárhelyi dzsigolón jár az eszük. 

1. Az Európai Bizottság

A csatlakozása óta, 2013 végéig nagyjából nettó 7000 milliárd forint érkezett Magyarországra különböző Európai Uniós források képében. Ez elég sok pénz, és elég fontos hazánknak. A kapott támogatásokat korábban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) koordinálta, ez a feladat azonban az intézmény átalakításával átkerült a Miniszterelnökséghez. Lázár az NFÜ kormánybiztosaként majd a miniszterelnökség vezetőjeként egyaránt szoros kapcsolatban volt a pályázati pénzekkel. 

A pénzosztási rendszer tavalyi átszervezése viszont olyan jól sikerült, hogy az Európai Bizottság egy ideig le is állította a pályázati pénzek kifizetését. Pár hónapos huza-vona után, a szigorúbb ellenőrzés ígéretével aztán újra megkezdődtek a kifizetések, azonban egy novemberi vizsgálat során az EU 55 pályázatból 16-ban hibát talált, ez pedig újabb forrásbefagyaztást ért, ezúttal 700 milliárd forint értékben. 

Az ezekhez képest már piskóta, hogy Lázárék magyar agrár-vidékfejlesztési programját meg túl bonyolultnak találta a Bizottság, meg Paks II. ügyében is kioktatták a Minisztériumot. 

2. Failoni Donatella és illusztris társasága

Még 2013 decemberében került ki egy szürreális fotósorozat Failoni Donatella zongoraművész Facebook profiljára, amiben ő, az akkor még államtitkárként dolgozó Lázár János, meg egy csomó herceg és hercegné mulatozik és pózol 913 lelőtt fácán tetemével egy vadászaton. 
 A művésznő Lázárra mint vendéglátóra hivatkozott, és büszkén fényképezkedett vele. Lázár fél évvel később 23 millió forintért rendelt egy csehországi vadászatot meg kilövési engedélyt 2500-3000 fácánra, ezt az utat azonban végül lemondta. Mondjuk nem is lett volna pénze rá, legalábbis a vagyonnyilatkozata alapján. 


A híres fotó 
Forrás: cink.hu

3. Az újságírók

Nyilván egy közélettel foglalkozó újságírónak ideje nagy részét alapból is kiteszi a Lázáron való gondolkodás, tavaly nyár óta azonban ez egy magasabb szintre emelkedett. 
Akkor váltották le az Origo főszerkesztőjét, Sáling Gergőt. A távozása mögött mindenki politikai okokat sejtett, az utolsó szög pedig valószínűleg az volt, amikor Pethő András, a lap egy másik munkatársa pert indított Lázár János ellen. Az ok az volt, hogy a miniszternek gyanúsan magas utazási költségei és hotelszámlái voltak. A per során kiderült, hogy Lázár és rejtélyes utazótársa közel kétmillió forintot költöttek el hét nap alatt a szállásokra. 

Az adatok nyilvánosságra kerülése után Lázár befizette a költségvetésbe a kétmillió forintot, a Fővárosi Ítélőtábla márciusi döntése alapján azonban két utazásának a részleteit továbbra is ki kell adnia. Lázár viszont felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához, szóval egyelőre nem tudjuk, hogy hány liter kaviárban fürdött pontosan, ha fürdött persze (és ha kaviárban). 

4. A dohányzók 

Régen volt, igaz sem volt talán, ennek ellenére mégis csak az a helyzet, hogy Lázár János nyújtotta be anno a trafiktörvényt, aminek a következtében kizárólag jól elsötétített kis zugokban lehetett és lehet azóta is dohányárut vásárolni, normális boltok helyett. 
A változtatás egyik legnagyobb nyertesének azt a Continental nevű, hódmezővásárhelyi érdekeltséggel is rendelkező dohánycéget tartották, melynek vezetője, Sánta János, a hódmezővásárhelyi érdekeltséggel is rendelkező Lázárnak Jánosnak a közeli ismerőse. 

5. A hódmezővásárhelyi keményen dolgozó kisemberek 

Hol biciklivel, hol gyalog érkezik, és hol a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban ücsörögve, hol egy makói játszótér padján prédikálva, de Lázár János rendszeresen tart fogadóórákat a választópolgároknak. A Kádár-korszak legszebb hagyományait felidéző videóban részletesen is láthatjuk, hogyan tesz rendet mindenki kedvenc választott képviselője a bajos ügyekben. 

6. Orbán Viktor

Az nem mindig örömteli, ha mi jutunk elsőre a főnökünk eszébe, mert ez egyben azt is jelentheti, hogy ránk sózza a legtöbb munkát. Így járt Lázár János is, akinek a Miniszterelnökséget vezető miniszterként rengeteg dolga van, talán még a vasárnapokat sem tudja mindig a családjával tölteni. Lázárnak ezért kicsit elege is lett a sok munkából, előszöregy parlamenti felszólalás során, majd később az Indexnek is arról beszélt, hogy:

"Erőmet, képességeimet, tudásomat messze meghaladó mértékű portfóliót szánt nekem a miniszterelnök úr miniszterként.

meg hogy:

"A miniszterelnök az egy olyan ember és olyan vezető, aki hogyha valaki megold egy problémát, ad neki kettőt helyette. Ha megoldok egy problémát, kettőt kapok helyette. :(((("

A fentiek alapján talán kijelenthető, hogy a szerelem egy aprócska faktora csupán a Lázár Jánoson való kattogásnak, és legalább annyit nyom a latba a profizmusa, egyenessége, vagy a rendkívüli hozzáértése iránti tisztelet és megbecsülés. Szintén utóbbi értékek miatt fontos, hogy továbbra is sokat gondoljunk rá, és ne felejtsük el jótetteit. 

 

hello90.bog.hu

Posted by SEJT on 2015. április 23.