Orbán Viktor DNS-t elemez és megjósolja Európa jövőjét
A nemzetek nélkül Európa elvesztené identitását, elvesztené lelki és kulturális arculatát; Európa a nemzetek Európája lesz, vagy nem lesz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Néppárt (EEP) kongresszusán csütörtökön Helsinkiben. - írja a zoom.hu.
A kormányfő beszédében kiemelte: a közép-európai nemzetek újracsatlakozásával Európa békésebb, erősebb és gazdagabb lett, mint volt. Európát mindig az erős nemzetek tették sikeressé, és ez ma is érvényes: "nincs erős Európa sikeres nemzetek nélkül" - jelentette ki.
Kifejtette: a szocialisták, a liberálisok és a zöldek egy gyökereit és szellemi, lelki identitását vesztett Európát akarnak. A mi európai víziónk azonban a nemzetek Európája, amelynek 27 arca van, és amely "egyszerre keresztény és demokrata" - mutatott rá.
A kormányfő azt mondta:
mi az EPP, a győztesek pártja vagyunk,
a győzelem
része a DNS-ünknek.
Ahhoz vagyunk szokva, hogy az emberek a saját pártjuknak tekintenek bennünket, mint ami hozzájuk tartozik, őket képviseli, és harcol értük
- magyarázta.
Úgy látja, az EPP-ben világmegváltó ideológiák helyett két lábbal álltak a földön, de mára ez a helyzet megváltozott.
Orbán Viktor közölte: az elmúlt öt évben az EPP adta Európa vezetését, és vállalni kell a felelősséget azért, hogy
az angolokat nem tudtuk belül, a migránsokat pedig nem tudtuk kívül tartani Európán.
2011-ben még tizenhat országban adták a kormányfőt, ma pedig már csak hatban - mondta. Hozzátette: "nem csoda, hogy az önbizalmunk megsérült és behorpadt".
Kiemelte:
ha 2019-ben nyerni akarunk - márpedig akarunk -, akkor vissza kell találni a győzelem útjára. Ideje, hogy újra győztesként gondolkodjunk, cselekedjünk és győztesként viselkedjünk
- mondta.
A miniszterelnök úgy vélte, először helyre kell állítani az Európai Néppárt egységét, ezért "sohase szavazzunk bizalmat olyanoknak, akik arra építik a személyes ambícióikat, hogy a szocialisták és a liberálisok kritikáját behozzák az EPP-be".
Azt is mondta, hogy vissza kell térni a szellemi gyökereinkhez és meg kell hirdetni "a kereszténydemokrácia reneszánszát". Az olyan "abszurditásokat, mint Fidel Castro és Karl Marx dicsérete, felejtsük el" - fogalmazott.
Orbán Viktor szerint a legfontosabb, hogy akarjanak győzni. Nem szabad hallgatniuk az ellenfeleinkre, nem fogadhatják el a baloldal és a liberális média mércéjét, hanem a saját útjukat kell járniuk. "Ha nekik akarunk megfelelni, akkor vereségre ítéljük magunkat" - vélekedett.
Kitért rá: a sikereiket meg kell becsülniük, hiszen "aki nem becsüli meg a saját győzteseit, ki fogja érdemelni a kudarcot". Az európai választásokat is a saját országaikban kell megnyerni, és ahhoz, hogy az EPP újra a győztesek pártja legyen, győztes miniszterelnökökre van szükség - mutatott rá.
A kormányfő elmondta: a kulcs a győzelemhez ugyanaz, mint volt, újra az emberek oldalára kell állni. "Védjük meg őket az illegális migrációtól, a terrorizmustól, a bűnözéstől és a gazdasági bajoktól, írjuk fel újra a zászlónkra a régi igazságot: vagyis: a néptől, a nép által, a népért" - hangsúlyozta.
Orbán Viktor világossá tette, hogy "mi egységesen Manfred Weber mögött sorakozunk fel".
Megköszönte Manfred Webernek, hogy a magyar választási kampányban eljött Magyarországra. "Egy olyan embert tisztelünk benned, aki tudja, mikor van ideje a vitának, és mikor van ideje az egységnek" - mondta a bajor politikushoz fordulva, aki az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője és indul a néppárt csúcsjelölti tisztségéért. Rajta kívül Alexander Stubb volt finn kormányfő szeretne csúcsjelölt lenni. A kongresszus csütörtökön dönt a csúcsjelölt személyéről. A csúcsjelölt az Európai Bizottság következő elnöke lehet, amennyiben az Európai Néppárt győzelmet arat a jövő évi európai parlamenti választásokon.
Orbán Viktor hozzátette: a Fidesz mindent meg fog tenni, hogy jövőre sikerre vezesse az EPP-t Magyarországon.
Beszédében a miniszterelnök arra is emlékeztetett, hogy pénteken lesz a berlini fal leomlásának évfordulója. "Nagy pillanat, Európa újraegyesítésének pillanata volt ez" - fogalmazott.
Közölte: "mi, akiket odadobtak a Szovjetuniónak, sosem hittük el, hogy létezik két Európa", a közép-európai szabadságharcosok mindig tudták, hogy Európa csak egy van, és "mi csak az újraegyesített Európában kaphatjuk vissza a szabadságunkat".
Orbán Viktor hangsúlyozta: a Fidesz az Európa újraegyesítéséért folytatott harcokban született. Kiemelte: jó látni, hogy
nemcsak mi, de a többi közép-európai ország antikommunista, szabadságpárti és Európa-párti pártjai is itt vannak velünk együtt az EPP-ben:
lengyelek, szlovének, csehek, szlovákok, horvátok, románok, szerbek, bolgárok és a baltiak is. Ez kitűnő alkalom arra, hogy tisztelegjünk a Néppárt egyik legkiválóbb államférfija, Helmut Kohl kancellár előtt, aki "legutóbbi, máltai kongresszusunk óta itt hagyott bennünket" - mondta, kiemelve, hogy ő volt az, aki meghívta a Fideszt a Néppárt soraiba, és megértette: van, hogy egy család tagjai nem értenek egyet, de mindig egységesek.
MTI/zoom.hu