Januártól havi 40 ezer forint lesz a kétgyermekesek családi adókedvezménye
Januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye – emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva.
Novák Katalin hozzátette: az adókedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandóság 91. napjától.
Az államtitkár felidézte:
a második Orbán-kormány első intézkedései sorában 2011-ben vezették be a családi típusú adózást. Ez arról szól, hogy a dolgozó szülők minél több megtakarítást tudjanak családjukra fordítani, minél több pénzt vihessenek haza. Erről szól a családi adókedvezmény
- fejtette ki.
A kormány 2016 óta négy lépésben minden évben megemelte a kétgyermekesek adókedvezményét. Ez a jövő évben eléri a 2015-ös, 20 ezer forintos összeg kétszeresét.
Novák Katalin elmondta: csak a családi adókedvezménynek köszönhetően – a jövő évi költségvetést is számítva -
már 2250 milliárd forintot takaríthatnak meg a magyar családok.
A folytatás nagyban függ a napokban lezárult, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció eredményétől – fogalmazott az államtitkár, kiemelve: több mint 1,3 millióan töltötték ki a konzultációs ívet. E visszajelzések alapján születnek meg – akár már a jövő év első negyedében – a családok támogatásáról szóló további döntések – fűzte hozzá.
Novák Katalin kiemelte: folytatódik a családbarát kormányzás Magyarországon. (MTI) / propeller.hu