„Az adócsalást üldözzék, ne a korrupciókutatót!”
Tiltakozást tett közzé honlapján az Oktatói Hálózat annak kapcsán, hogy a NAV feljelentette Jávor István korrupciókutatót az adóhatóság jó hírnevének megsértése miatt, és 3 millió forintos kártérítést kér tőle.
Az oktatók szerint a megfélemlítő akció a pártállami időket idézi.
– Az Oktatói Hálózat felháborodással értesült arról, hogy kollégánk, Jávor István, a korrupciókutatás nemzetközileg elismert szakembere, az ELTE TáTK oktatója ellen megfélemlítő hadjáratot indítottak a magyar hatóságok. A korrupció jelenségét tudományos eszközökkel vizsgáló kutatót a minap feljelentette a NAV becsületének és jó hírnevének megsértéséért. A NAV akciója nem elszigetelt jelenség, hanem része egy szélesebb stratégiának, amelynek keretében az adóhatóság úgy reagál a vezetőit ért korrupciós vádakra, hogy feljelenti azon médiumokat és magánszemélyeket – többek közt Jávor Istvánt is –, akik talán a legtöbbet tették a magyarországi korrupció mechanizmusainak feltárásért – olvasható a szervezet honlapján.
A NAV keresetlevelében többek közt azzal vádolja Jávor Istvánt, hogy az adóhatóság korrupt gyakorlatával kapcsolatos állításai bizonyíthatatlanok, és hogy ezek hangoztatásával egyetemi oktatóként káros befolyást gyakorol „a legfogékonyabb korban lévő diákokra".
– Kollégánk zaklatását a rendőrség tovább fokozta azzal, hogy egy magánjellegű üggyel kapcsolatos rendőrségi idézést nem a lakcímére, hanem egyenesen munkahelyi vezetőjének titkárságára küldött – fogalmaz a közlemény.
Az Oktatói Hálózat tiltakozik a tudományos kutatás és a véleménynyilvánítás szabadságát, a tanszabadságot, valamint Jávor István személyes adataihoz fűződő alapvető jogait súlyosan sértő, a pártállami módszereket idéző hatósági fellépés ellen.
Jávor István akkor vált ismertté a nagyközönség előtt, amikor – miután itthon senki sem merte publikálni a Jancsics Dáviddal közösen írt anyagukat – egy rangos amerikai folyóiratban pontos leírását adta a magyarországi korrupciós viszonyoknak, rögtön egy jelentős tudományos díjat is elnyerve a tanulmánnyal. Jávor a közelmúltban több műsorban is beszélt az áfacsalásokról, illetve az adóhatóság és a korrupció viszonyáról.
Erőss Gábor, a Párbeszéd Magyarországért szakpolitikusa Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a NAV fellépése Jávor ellen felér egy beismeréssel: ha a kutató által elmondottakkal lenne bajuk, akkor kiadhatnának egy cáfolatot, ők azonban láthatóan inkább a kritikát szeretnék elhallgattatni.
{flike}
{jcomments on}