Oscar-díj - A Zöld könyv lett a legjobb film
A 91. Oscar-díjátadó ceremónia legnagyobb meglepetését okozva Peter Farrelly Zöld könyv című filmje nyerte el a legjobb film díját helyi idő szerint vasárnap este a hollywoodi Dolby Színházban.
A Zöld könyv a hatvanas években, a szegregáció idején játszódik, amikor a fekete zongoraművész Don Shirley (Mahershala Ali) koncertturnéra indul olasz sofőrjével (Viggo Mortensen) az amerikai délen. A filmben nyújtott alakításáért Mahershala Ali a legjobb férfi mellékszereplő Oscarját vehette át, és a legjobb eredeti forgatókönyv díját is megkapta a produkció.
A házigazda nélkül megrendezett ceremónia másik nagy nyertese Alfonso Cuarón Roma című fekete-fehér mexikói alkotása volt, a filmet forgalmazó Netflixnek azonban nem sikerült megszereznie az első játékfilmes Oscar-díjat. A filmmel Cuarón a hetvenes évek elején Mexikóváros Roma negyedében eltöltött gyermekkorát idézte fel. A produkció a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját, valamint az operatőri és a rendezői Oscart is elnyerte. Cuarón az első rendező, aki az operatőri Oscart is megkapta ugyanazért a filmjéért.
A Fekete Párduc című képregényfilm is több Oscar-szobrot gyűjtött össze a díjátadón: a filmzenét komponáló Ludwig Göransson elismerésén kívül a jelmez és a legjobb díszlet Oscarját is elnyerte. Afroamerikai művészként a jelmeztervező Ruth E. Carter és a díszlettervező Hannah Beachler is elsőként lett Oscar-díjas a maga kategóriájában.
Glenn Close azonban, akit idén a legjobb színésznő díjára jelöltek A férfi mögött című filmért, hetedszer sem kapta meg az Oscart. A kategória díját Olivia Colman brit színésznő vehette át A kedvenc című történelmi drámában nyújtott játékáért. A legjobb színész Oscar-szobrát pedig a Bohém rapszódiában Freddie Mercuryt alakító Rami Maleknek adták át.
Regina King, a Ha a Beale utca mesélni tudna című filmért megkapta a legjobb női mellékszereplő Oscarját.
Spike Lee filmje, a Csuklyások: BlacKkKlansman, amely hat kategóriában volt jelölt, a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját nyerte el a gálán. A színpadra érkező Lee a díjat bejelentő Samuel L. Jackson nyakába ugrott örömében.
A legjobb dokumentumfilm díját a magyar származású Elizabeth Chai Vasarhelyi és Jimmy Chin rendezte Free Solo kapta, amely Alex Honnold sziklamászóról szól. Az egész estés animációs filmek között a Pókember - Irány a Pókverzum című alkotást jutalmazta a filmakadémia. A legjobb rövid animáció Oscarját a Bao című produkció kapta. A rövid dokumentumfilmek mezőnyében az indiai nőkről szóló Period. End of Sentence alkotói nyertek. A legjobb vizuális effektusokért Az első ember című filmet díjazta az amerikai filmakadémia. A legjobb eredeti betétdal Oscarját pedig Lady Gaga vehette át a Shallow című számért a Csillag születik című filmből.
A legjobb vágás, hangvágás és hangkeverés díját a Bohém rapszódia című film kapta.
A ceremónia a Queen együttes és Adam Lambert fellépésével kezdődött. A Dolby Színház sztárközönsége állva köszöntötte a zenészeket. A lassan csordogáló műsorban később a legjobb betétdal kategória több száma is elhangzott, köztük Lady Gaga és Bradley Cooper előadásában a Shallow.
Oscar-díj - Filmszakértő: a korábbi botrányok ellenére jól sikerült a gála
Hiába követték egymást a botrányok a 91. Oscar-gála előtt, a rendezvényt jól bonyolították le - mondta Dudás Viktor filmszakértő hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
A szakértő azt mondta, az idei gála a "jutott is, maradt is" jegyében telt, hiszen a legesélyesebb filmek valóban kaptak díjat, igaz nem annyit és nem azokban a kategóriákban, mint előzetesen gondolni lehetett.
Például A kedvenc című filmnek - ahogy a Romának is - tíz jelölése volt, de végül csak egyet tudott díjra váltani. A legjobb film pedig A Zöld könyv lett, miközben hetekkel korábban mindenki a Romát dicsérte - tette hozzá.
Dudás Viktor felidézte: a Roma nemcsak a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat, hanem az operatőri és a rendezői Oscart is elnyerte. A film operatőre maga a rendező volt, Alfonso Cuarón, akinek ez volt az első nagyjátékfilmje ebben a felállásban.
A szakértő kitért arra is, hogy az Oscar-díj elnyerése nem minden esetben jár együtt a későbbi sikerrel; elsősorban a női győztesekre igaz, hogy karrierjük akár meg is törhet utána. Ez azért lehet így, mert elvárják tőlük, hogy már ne vállaljanak el bármilyen szerepet, ezzel párhuzamosan a gázsijuk is nő, így a filmkészítők inkább mást választanak helyettük - mondta.
(MTI)