A köznevelési rendszerhez szükséges források továbbra sem biztosítottak

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a jövő évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat nem garantálja a köznevelés rendszerének zavartartalan működéséhez szükséges forrásokat.
Galló Istvánné, a PSZ elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: úgy vélik, hogy "továbbra sem biztosított a köznevelési rendszerhez szükséges finanszírozás"
- írja a STOP.hu.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (Klik) tartozó és a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz átkerülő mintegy négyszáz szakképző intézmény működését nagyon komoly veszélyben látják - tette hozzá.
Galló Istvánné szerint ugyan a tavalyi évhez képest 17 milliárd forinttal emelkedik a Klik előirányzata, ez azonban még a pedagógusok illetmény-előmeneteli rendszerének a változásához sem elég.
Az idei évben is körülbelül 100 milliárd forint hiánnyal küszködött a Klik, és úgy tűnik, hogy ezt a hiányt görgetik majd tovább - mondta.
Közölte, a PSZ szerint semmilyen fejlesztésre nem akarnak pénz fordítani. Mindössze 2,5 milliárd forint szerepel az intézmények működéséhez kapcsolható támogatási jogcím alatt - jegyezte meg.
Galló Istvánné felháborítónak nevezte, hogy az óvodapedagógusok nevelő munkáját segítők béremelésére "nem terveznek egy fillért sem".
A PSZ nyílt levélben fordult a jövő évi költségvetési javaslat miatt az országgyűlési képviselőkhöz pénteken - közölte.
Galló Istvánné szólt arról is, hogy a sajtóban megjelent információk szerint több mint négyezer kollégájukat foglalkoztatják közfoglalkoztatási jogviszonyban a Klik-nél. Közölte, azon túl, hogy tiltakoznak ez ellen, pénteken az ügy miatt elküldték a parlamenti pártok frakcióvezetőinek, a parlament kulturális bizottsága tagjainak és Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének a köznevelési törvény módosítását célzó javaslatukat.
Ha ezt elfogadnák, megszűnne ez a kiskapu, amely ma lehetőséget ad arra, hogy ezeket az embereket ilyen jogviszonyban alkalmazzák a Klik-nél - mondta Galló Istvánné.
stop.hu (Címlap: a kép illusztráció!)
Posted by SEJT on 2015. május 18.
















