h i r d e t é s

Aktivizálta magát Mesterházy

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Aktivizálta magát Mesterházy

2015. január 23. - 01:00
0 komment

Országjárásba kezdett a közelmúltban Mesterházy Attila – értesült a Magyar Nemzet. Vidéki helyszíneken, MSZP-s pártfórumokon szerepel mostanában.

Információink szerint Mesterházy Attila, az MSZP korábbi elnöke a hét elején Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vett részt egy nagyobb létszámú, több mint száz ember részvételével megtartott fórumon. Ez ráadásul nem is az első szereplése volt, korábban Szabolcsban és Bács-Kiskun megyében is tartottak már hasonló, informátoraink szerint kötetlenebb jellegű beszélgetéseket. Úgy tudjuk, a szocialisták volt elnöke ezt igyekszik rendszeressé tenni, s minden hónapban más-más megyében szeretne találkozni a helyi pártvezetőkkel és párttagokkal. MSZP-s forrásaink szerint a fórumok fő témája alapvetően a szocialista párt megerősítéséhez szükséges javaslatok összegyűjtése.

Egyrészről elemzik a tavaly három választási bukást elszenvedett párt helyzetét, másrészt javaslatokat dolgoznak ki, hogy az MSZP ismét a baloldal legmeghatározóbb erejévé válhasson. Ilyen például, hogy a politikai közbeszédben tabunak számító kérdésekről beszélni kell, mint ahogy ez korábban felmerült a pártban a Jobbik erősödése kapcsán. Információink szerint a legutóbbi, borsodi rendezvényen szó volt egykori szövetségeseik, a többi baloldali kis párt helyzetéről is. Elhangzott, hogy Gyurcsány Ferenc nem az Orbán-rendszer ellensége, hanem épp a része, ezt pedig neki is meg kellene értenie.

Értesüléseink szerint a fórumok meghívottjai és résztvevői között vannak megyei és helyi vezetők, s országgyűlési képviselők is. Utóbbi nem meglepő, hisz az MSZP parlamenti frakciójának jelentős részéről tudni lehet, hogy Mesterházyhoz lojális, már csak azért is, mert a tavaly tavaszi országgyűlési választásokkor az egyéni jelöltek kiválasztása és az országos lista összeállítása is az ő elnöksége idején zajlott.

Úgy tudjuk, a fórumokat az a Harmadik Hullám Platform szervezi, melynek 2001-es alapítása Mesterházy nevéhez fűződik. Ám 2009-es pártelnökké választásakor lemondott a platformban betöltött tisztségéről, azt Bárány Balázs országos elnökségi tag vezeti.

Mesterházy Attila tavaly májusban mondott le az MSZP elnöki posztjáról a sorozatos választási vereségekre hivatkozva. Ő ezekért a kudarcokért vállalta a felelősséget. Azóta kerülte a nyilvános szerepléseket, bár a Kiss Péter halála miatt kiírt időközi országgyűlési választáson az MSZP-s jelölt, Horváth Imre mellett kampányolt. A lemondása után megüresedett elnöki széket tavaly nyáron Tóbiás József foglalta el, aki a parlamenti frakciót is vezeti. Lapunk beszámolt arról, többen is úgy vélik: jelenleg „vezetés nélküli a párt”, így Tóbiásnak elő kellene állnia egy megvalósítható és érdemi stratégiával. Forrásaink szerint a türelem legkésőbb a veszprémi időközi választásig vagy a március 15-i ünnepig tarthat ki.

 

mno.hu

{flike}
{jcomments on}