h i r d e t é s

Hibrid autókat kezd gyártani Kecskeméten a Mercedes

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Hibrid autókat kezd gyártani Kecskeméten a Mercedes

2020. július 21. - 14:36

Megkezdődik a CLA 250 e Coupé és a CLA 250 e Shooting Brake hibridmodellek gyártása a kecskeméti Mercedes-gyárban.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a kizárólag Kecskeméten gyártott hibrid Mercedes-Benz CLA bemutatásakor az MTI tudósítása szerint elmondta: kiemelten fontos, hogy minél több olyan értékteremtő vállalkozás működjön az országban, amely nemzeti érdeket szolgál, magas színvonalú tudást hasznosít és high-tech gyártókapacitásokat hoz létre, valamint gondol a fenntarthatóságra és óvja a környezetet.

A kecskeméti autógyár egyike az olyan stratégiai fontosságú beruházásoknak Magyarországon, amelyre ez jellemző – szögezte le. A hibridek gyártásának elindítása nemcsak a kecskeméti Mercedes-üzem életében, hanem a magyar járműiparban is fontos mérföldkő, hiszen annak ellenére sikerül ezt megvalósítani, hogy közben a járműipar az egész világon nem mindennapi gazdasági kihívás előtt áll – fogalmazott a miniszter.

Christian Wolff, a kecskeméti Mercedes-gyár igazgatója pedig jelezte, augusztus 1-től ismét három műszakban termel majd a hazai üzem – írja a Portfolio.hu.