Új szuperfegyverrel bosszanthatja Irán Amerikát
Új típusú szárazföldi és tengeri rakétákat mutatott be csütörtökön Irán, mellyel az Egyesült Államokra próbálhatnak nyomást gyakorolni.
A két ország viszonya finoman szólva sem felhőtlen, októberben pedig lejárnak az ENSZ-szankciók, melyek esetleges meghosszabbításáról dönteni kell.
Az amerikai vezetés régóta igyekszik letörni Teherán nukleáris ambícióit, Donald Trump 2018-ban fel is mondta az országgal kötött atomegyezményt, melyet a valaha kötött legrosszabb alkunak titulált. Azóta feszült a két ország viszonya, ennek újabb fejezete a ma bemutatott új iráni rakéta, melynek hatótávolsága 870 mérföld az ország hadügyminisztere szerint. Külön fricska az amerikaiaknak, hogy a fegyvert Kászim Szulejmániról nevezték el, a Forradalmi Gárda tábornokát január elején amerikai bombatámadás ölte meg.
Az új fegyverek bemutatásakor az iráni elnök arról beszélt, hogy ezek tovább erősítik országa védelmi képességét. Hasszán Róháni szerint nagy eredmény, hogy a tengeri rakéták esetében két év alatt 300 mérföldről közel 1000 mérföldre növelték hatótávolságukat.
A csütörtöki bejelentés annak is szólhat, hogy az amerikai vezetés épp a napokban igyekezett nyomást gyakorolni az ENSZ Biztonsági Tanácsára, hogy hosszabbítsák meg az októberben lejáró szankciókat Irán ellen. (portfolio.hu)