h i r d e t é s

Pintér irányítja mától a kórházakat

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Pintér irányítja mától a kórházakat

2020. november 25. - 14:56

A vészhelyzet idejére a belügyminiszter átveszi a magyar kórházrendszer irányítását.

Fotó: Benko Vivien Cher / MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

A vészhelyzet idejére a belügyminiszter átveszi a magyar kórházrendszer irányítását – ez derül ki az Országos Kórházi Főigazgatóság feladatait részletező friss kormányrendeletből. Az országos kórház főigazgatóságot alig egy hete hozták létre. Mint arról beszámoltunk e hivatal feladata lesz egyebek mellett az egészségügyi ellátórendszer működtetése, az egyes ellátóhelyek kapacitásainak felülvizsgálata és az ezzel kapcsolatos stratégiai kormányzati döntések előkészítése. Lényegében a hivatal jogosítványaival akár a teljes ellátórendszert átszabhatja.

A mai közlönyből pedig az is kiderül, hogy „az Országos Kórházi Főigazgatóságot (OKF) az Operatív Törzs vezetőjeként kijelölt rendészetért felelős miniszter irányítja.” Egy másik, szintén ma megjelent jogszabály jelzi, hogy a korábbi törvényekben eddigi kórházfenntartóként említett, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ helyett az új Országos Kórházi Főigazgatóságot kell érteni. Az OKF mostani feladatait részletező rendelettel az ÁEEK az év végével megszűnik. (nepszava.hu)