h i r d e t é s

Elhunyt Barbara Windsor

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elhunyt Barbara Windsor

2020. december 14. - 08:36

Elhunyt a népszerű Folytassa brit filmsorozat és az East Enders című szappanopera sztárja, Barbara Windsor, akit II. Erzsébet is kitüntetett pályafutása elismeréseként.

Barbara Windsor - Forrás: promenad.hu

A 83 éves színésznő férje, Scott Mitchell elmondta, hogy a korábban rákbetegségen is átesett, Alzheimer-kórban szenvedő felesége egy londoni gondozóotthonban halt meg csütörtökön este – írta meg a BBC News.

Barbara Windsor, aki a Folytassa-filmek közül kilenc epizódban szerepelt, A verebek nem énekelnek című 1963-as filmért BAFTA-jelölést kapott, és 2009-ben az East Enders című szappanoperában nyújtott alakítását életműdíjjal jutalmazták. Az évtizedekig futó sorozatban Peggy Mitchellt játszotta. Utoljára 2016-ban jelent meg a szériában a képernyőn. A hatvanas években szerepelt Sean Conneryvel az On the Fiddle című háborús vígjátékban és a Csodakocsi című komédiában is játszott. A filmvászon és a tévé mellett 13 éves korától színházban is láthatta a közönség.

2016-ban II. Erzsébet királynőtől megkapta a Dame rangot színészi pályája és jótékonysági tevékenysége elismeréseként.

Miután megállapították, hogy demenciában szenved, elvállalta, hogy a brit Alzheimer Társaság nagykövete lesz. Boris Johnson kormányfővel is találkozott, hogy felhívja a kormány figyelmét a betegségre. Százezer aláírással ellátott petíciót is vitt a miniszterelnökhöz, amelyben jobb ellátást kértek a demenciában szenvedőknek.

Mitchell elmondta, hogy nagyon büszke felesége bátorságára, és arra, hogy miközben méltósággal viselte betegségét, amíg csak képes volt, kiállt másokért is, hogy felhívja a figyelmet problémáikra.

A házaspár 2018-ban osztotta meg a nyilvánossággal a színésznő diagnózisát. Mitchell köszönetet mondott a közönségnek, a családnak és a barátoknak a támogatásért, amit feleségének nyújtottak.

Halálhíréről értesülve kollégái közül sokan a közösségi médián búcsúztak tőle. Danniella Westbrook, Patsy Palmer és Tamzin Outhwaite, akik az East Endersben játszottak vele a Twitteren méltatták. Aled Jones énekes “nemzeti kincsként” emlékezett rá, Tony Blackburn ismert brit műsorvezető pedig azt írta róla, hogy szeretetreméltó hölgy volt, aki mindenkit felvidított.

Az Alzheimer Társaság köszönetét fejezte ki a színésznő és férje erőfeszítéseiért, és kiemelte, hogy a demenciában szenvedőkért végzett munkájuk reménysugarat nyújtott a betegeknek.

Barbara Windsor 1937-ben született. Háromszor ment férjhez, Mitchell-lel 2000-ben házasodtak össze, bár 1992 óta ismerték egymást. (librarius.hu)