fbpx Megemlékezés és főhajtás Nagy Attila sírjánál | CIVILHETES

h i r d e t é s

Megemlékezés és főhajtás Nagy Attila sírjánál

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Megemlékezés és főhajtás Nagy Attila sírjánál

2021. május 13. - 15:55

 

Nagy Attila a legendás, Jászai Mari-díjas, Kazinczy-díjas színművész, érdemes művész, rendező 1992-ben ezen a napon hunyt el. 

Nagy Attila a legendás, Jászai Mari-díjas, Kazinczy-díjas színművész, érdemes művész, rendező 1992-ben ezen a napon hunyt el. 

1986-tól a Kecskeméti Katona József Színház színésze, rendezője és egy ideig művészeti vezetője is volt. 

1990-től haláláig a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett.

Színpadi szerepei, rendezései, mozi- és tévéfilmjei mellett szinkronszerepei is emlékezetesek, hiszen hangját még azok is vissza tudják idézni, akik sosem látták őt színpadon. 

A Magyar Szocialista Párt Bács-Kiskun megyei Területi Szövetsége ápolja emlékét és díjat is alapított, amelyet az érdemelhet ki, aki az adott esztendőben a legtöbbet tette megyénkben a baloldali értékek megőrzéséért, képviseletéért. Az MSZP évente megszervezi a Nagy Attila Szavalóversenyt is, középiskolás korú diákok részére. Legutóbb éppen Kecskemét adott otthont a rendezvénynek. 

Ma, Nagy Attila halálának évfordulóján Király József az MSZP megyei vezetője látogatott ki elhunyt párttársa sírjához, tisztelegni a kitűnő művész és politikus emléke előtt. 

Arra, hogy mennyire érzékeny és odafigyelő politikus, igazi szocialista ember volt Nagy Attila, álljon itt egy idézet tőle. Ő már az első jobboldali kormány idején felismerte, hogy a tisztességtelen oktatási rendszer szét fogja szakítani a társadalom különböző csoportjait és ez növelni fogja a megosztottságot.

Íme Nagy Attila szavai:
„…az adott társadalmi feltételek, mint az iskolarendszerrel kapcsolatos ismerhető elképzelések nagyon gyorsan el fognak indítani az ifjúság nevelési rendszerében az óvodától az egyetemig egy erős polarizációs folyamatot. Lesznek szegény önkormányzati, falusi iskolák - és lesznek nagyon drága, rendkívül magas színvonalú elit iskolák. Ezt a folyamatot véleményem szerint sem megállítani, sem lefékezni nem lenne korszerű gondolat, de tekintettel arra, hogy én nemzeti érdeknek inkább tartom azt, hogy a tehetséges, szorgalmas emberek a nekik megfelelő legmagasabb szintű kultúra vagy képzettség színvonalán jussanak be a társadalomba, ezért én végrehajtó hatalmi kötelességnek tartom, hogy a megosztó új iskolarendszerben az átjárhatóság feltételeit és technikáit maga a végrehajtó hatalom tervezze meg.” 

Szégyen, hogy akkor nem hallgatták értő füllel amit mondott és mára már ez a kettős iskolarendszer az összes következményével jól látható károkat okoz az országnak. 

Szerző és fotó: Tancsa János

 


 

Kommentek

h i r d e t é s