h i r d e t é s

Norma

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Norma

2015. május 16. - 11:51
0 komment

Holnap a hegyvidéki polgárok eldönthetik, hogy önkormányzatuk jelentős pénzráfordítással megvalósítsa-e a Normafa fejlesztését.

Pénteken a kerület közterein aktivisták molinókon buzdították szavazásra a helyieket, és a boltok kirakatában hetek óta látható a voksolásra felszólító hirdetmény. Az önkormányzat a helyi lapban és egy interneten terjesztett filmen magyarázza, mihez kér megerősítést

- írja a NOL.hu.

Érződik, Pokorni Zoltán polgármester számára presztízskérdés, hogy a projekt sikerüljön.

És a projekt alatt itt nem is annyira a normafai beruházásra kell gondolni, hanem a helyi népszavazásra. Mert Pokorni Zoltán most példát akar mutatni demokráciából. Helyesen. Ez a dolga. A népszavazás azonban nem válhat a politikusi imázsépítés eszközévé, jogállami urizálássá. A voksoláshoz tétre is szükség van, pontosabban – csak lenne. Mert a hegyvidéki ellenzék jelentős része kapitulált – az egyébként folyton tiltakozó civilek is. Pokorni úgy gerjeszt vitát, hogy megelőzi azt.

A baloldali pártok képviselői fel is sorakoztak a Fidesz alelnöke mögött, hogy mutassák a fejlesztés nagykoalíciós támogatását. Az osztrák és a német példa viszont mutatja, a nagykoalíció nem erősíti a demokrácia minőségét. Az ellenzéknek érdemes volna ellenérveket is sorolnia, ha mást nem, a számonkérést hangoztatnia: igenis, legyen politikai tét.

Azért, hogy Pokorni tudja, megfizeti az árát, ha a költségek elszállnak, ha a tendereken csókosok nyernek, ha végül a környezet károsul.

 

nol.hu (Címlap: Forrás: recity.hu)

Posted by SEJT on 2015. május 16.