Novák Katalin pánikot lát maga körül
Látják azokat a pánikreakciókat, amelyeket az eredményezett, hogy tegnap a konzervatív pártok kiadtak egy deklarációt Európa jövőjéről, Novák Katalin szerint.
A politikus arról beszélt, hogy szerinte a közös nyilatkozat az európai jobboldal erejét mutatja. „Elindult egy közös gondolkodás Európa jövőjéről, és nekünk, jobboldali, kereszténydemokrata pártoknak van mondanivalónk. Ez a hozzájárulásunk az EU jövőjéről szóló vitához” – mondta.
A Magyar Hírlapnak adott interjúban kiemelte azt is, hogy fontosnak lépésnek tartja az EP két konzervatív frakciójának együttműködését. „Ez fontosabb, mint a struktúrák, a bürokratikus lépések” – mondta arra a kérdésre válaszolva, hogy egyesülhet-e a jövőben a két frakció.
Ennek ellenére Novák Katalin azt mondta, hogy szerinte sokakban pánikot váltott ki a két pártcsoport együttműködése.
Látjuk az Európai Néppárt és a baloldali frakciók pánikreakcióit. Aggódnak, hiszen komoly politikai erőt képviselő közösségek, köztük kormányzó pártok fogtak össze, mert értik, hogy szükség van a nemzeti értékek és érdekek megjelenítésére.
– fogalmazott Novák Katalin.