h i r d e t é s

Nyomoz az ügyészség Szegedi Csanád ügyében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nyomoz az ügyészség Szegedi Csanád ügyében

2016. október 11. - 12:06
0 komment

Az Izraelbe települni készülő volt jobbikos ügyében az OLAF után a magyar hatóság is vizsgálódik - írja a hvg.hu.

Nyomoz az ügyészség Szegedi Csanád ügyében

Tucatnyi tanút meghallgattak, a vallomások némelyike arra utal, hogy Szegedi fantomgyakornokok után vehetett fel pénzt.
Az európai csalás elleni hivatal (OLAF) mellett már a magyar ügyészség is nyomoz Szegedi Csanád volt jobbikos EP-képviselő ügyében - adta hírül a kormánypárti Magyar Idők.

A vádhatóság idén már tucatnyi tanút meghallgatott, vizsgálják Szegedi Csanád által alkalmazott gyakornokok és asszisztensek szerződéseit is. Az ügynek még nincs gyanúsítottja.

Az OLAF tavaly áprilisban indított vizsgálatot Szegedi és a kémkedéssel is gyanúsított jobbikos Kovács Béla ellen, miután Kovács egykori gyakornoka, Molnár Balázs feljelentést tett korrupciógyanú miatt. A feljelentő azzal vádolta a jobbikos politikusokat, hogy fantomalkalmazottakat foglalkoztattak.

A meghallgatott tanúk egyike szerint Szegedi felvette a fejpénzt a Kárpátaljáról az Európai Parlamentbe kiránduló diákok után. Ez a fejpénz jár is a vendégeket fogadó EP-képviselőknek, de a vallomás szerint Szegedi a diákokat még a helyi menzára sem fizette be, és a legolcsóbb diákszállón biztosított nekik szálláshelyet. Egy másik súlyos állítás szerint több fiktív gyakornokot jelentettek be Szegedi brüsszeli lakcímére. Az asszisztenseket az EU fizeti, de az összeget az őket foglalkoztató EP-képviselő hívhatja le, majd oszthatja szét. A lap információi szerint az ügyészség és az OLAF is vizsgálja, valóban végeztek-e munkát Szegedi Csanád gyakornokai.

Az OLAF a lap érdeklődésére azt üzente, hogy személyiségi jogi és adatvédelmi okokból nem szolgáltathat adatokat "esetlegesen" folyamatban lévő ügyekről. A Központi Nyomozó Főügyészség pedig közölte, hogy Szegedi Csanád nem gyanúsítottja az OLAF által vizsgált ügynek.

A jobbikosként zsidó gyökereit felfedező Szegedi Csanád nemrég jelentette be, hogy Izraelbe települ. Elképzelhetőnek tartja, hogy beszáll az izraeli politikai életbe, és tapasztalatait az izraeli cionista szervezetekben is szeretné kamatoztatni.

hvg.hu