h i r d e t é s

Óbudán bántalmazott egy 82 éves ellenzéki aktivistát

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Óbudán bántalmazott egy 82 éves ellenzéki aktivistát

2022. április 08. - 13:32

Azonosították a rendőrök azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a választás napján bántalmazott egy 82 éves ellenzéki aktivistát Óbudán.

Forrás: police.hu

A BRFK tájékoztatása szerint egy idős férfi tett bejelentést bejelentést vasárnap délután arról, hogy három órával korábban egy nő kikapta kezéből a szórólapokat a Vihar utcában, majd a nő párja néhány perccel később visszament hozzá, és bántalmazta.

A 82 éves férfi a tanúvallomásában elmondta, hogy az ismeretlen megütötte, fellökte, majd megrúgta. A nyugdíjas könnyű sérülést szenvedett.

Az óbudai rendőrök garázdaság vétség gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, akit tegnap az óbudai lakásáról állítottak elő. Az 51 éves I. Imre a gyanúsítotti kihallgatásán azt beismerte, hogy meglökte az idős aktivistát, de az ütést és rúgást tagadta. (24.hu)