h i r d e t é s

Október 23-án egy színpadon Dobrev klára és Márki-Zay Péter

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Október 23-án egy színpadon Dobrev klára és Márki-Zay Péter

2021. október 20. - 08:58

Szombaton délután négy órától közösen demonstrálnak az ellenzéki pártok Budapesten. 

Dobrev Klára és Márki-Zay Péter - A kép illusztráció! - Forrás: Népszava

Szombaton délután négy órától közösen demonstrálnak az ellenzéki pártok Budapesten, az Andrássy út és Dózsa György út sarkán, írja a Népszava. Az eseményen felszólal Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje és Dobrev Klára is.

A lap úgy tudja, hétfő óta intenzív tárgyalások kezdődtek a DK, a Párbeszéd, az MSZP, az LMP, a Jobbik, a Momentum és az MMM tagjainak részvételével.

Márki-Zay Péter felvetésére a hetedik parlamenti frakcióról továbbra sem érkezett hivatalos reakció az ellenzéki pártoktól azon túl, hogy: „az ellenzéki összefogásban résztvevő hat ellenzéki párt az előzetes megállapodásuk szerint megkezdi a tárgyalásokat az előválasztás utáni teendőkről. Az ilyen felvetéseket ott kell megbeszélni, nem pedig a sajtón keresztül, hiszen az rombolná az ellenzéki összefogásba vetett választói bizalmat. Ehhez eddig is és ezután is tartjuk magunkat”. (444.hu)