h i r d e t é s

Olasz válság: mindenki mást akar

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Olasz válság: mindenki mást akar

2019. augusztus 13. - 13:57

Még mindig nem látni tisztán, feloszlik-e a parlament, a törvényhozás több pártja ugyanis nem támogatná ezt a megoldást. Az mindenesetre már most biztos: nem teljesül Salvininek az az óhaja, hogy már ezen a héten szavazzanak a Giuseppe Conte miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról.

Az olasz parlament - Forrás: wikipedia

Tovább bonyolódott az olasz belpolitikai válság. Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője lényegében elutasította Matteo Renzi volt miniszterelnöknek, a Demokrata Párt (PD) egykori elnökének az ajánlatát, aki úgy vélte, össze kellene fognia a két pártnak, hogy elkerüljék az előrehozott választást. Ugyanakkor az M5S alapítója, Beppe Grillo, aki ma is komoly befolyást gyakorol a populista politikai erőre, nem zárkózna el egy ilyen megoldástól. Másrészt Di Maio is hagyott egy kiskaput, Facebook-oldalán azt közölte, hogy már nem a PD-t, hanem a Ligát tekinti pártja legnagyobb ellenfelének, valamint hogy nem politikai paktumokra, hanem „új menetrendre” van szükség. 

Nicola Zingaretti, a PD főtitkára mindazonáltal nagyon nem lelkesedne az Öt Csillag Mozgalommal való összefogásért. „Óriási hiba lenne megosztani minket, mert ezzel szabad utat adnánk a jobboldalnak választási győzelméhez”. Arra utalt ezzel, hogy pártja rendkívül megosztott ebben a kérdésben. Hozzátette azonban, hogy a kérdésben Sergio Mattarella államfőé az utolsó szó.

Matteo Salvini a múlt héten jelentette beaz M5S és az általa vezetett jobboldali populista Liga által alkotott koalíció végét. Ugyanakkor még mindig nem látni tisztán, feloszlik-e a parlament, a törvényhozás több pártja ugyanis nem támogatná ezt a megoldást. Az mindenesetre már most biztos: nem teljesül Salvininek az az óhaja, hogy már ezen a héten szavazzanak a Giuseppe Conte miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról. A szenátus ugyanis a „csillagosok” és a Demokrata Párt szavazatainak köszönhetően kicselezte a még hivatalban lévő belügyminisztert, s annyit sikerült elérnie, hogy csak a jövő hétre, augusztus 20-ra hívják össze a parlament ülését. Massimiliano Romeo, a Liga frakcióvezetője bosszús volt a szavazás után. Mint mondta, készek lettek volna már Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én szavazni.

A jelenlegi felfokozott helyzetben minden szempár Sergio Mattarella köztársasági elnökre vetül. Itáliában nem először fordul elő, hogy az államfőnek kell valamilyen kiutat találnia a válságból. Ha a következő napokban közeledne egymáshoz az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt, az azt valószínűsítené, hogy Mattarella a törvényhozás feloszlatása helyett ideiglenes kormány kinevezésével próbálkozna. Szinte biztos, hogy az elnök inkább ezt a megoldást pártfogolná. Közismert, hogy nem éppen felhőtlen a viszonya a Liga elnökével.

Salvini azonban egykönnyen biztosan nem adja meg magát. Közölte, lemond ő és a Liga összes minisztere, hogy így kényszerítsék visszalépésre Conte miniszterelnököt. „Nem ragaszkodunk a tárcákhoz” – hangoztatta Salvini, aki jelenleg ismét egy jobboldali szövetség létrehozásán munkálkodik, saját pártja mellett a Silvio Berlusconi által fémjelzett Forza Italia, illetve a szélsőjobboldali Olasz Testvériség részvételével.

Rónay Tamás / nepszava.hu