h i r d e t é s

Orbán 11-ik parancsolata

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán 11-ik parancsolata

2019. október 04. - 13:13

Ölhetsz, lophatsz, hazudhatsz, mások becsületében kárt tehetsz, ha a pártközösség érdeke azt kívánja. - írja a bekialtas.blog.hu.

„Féljen, aki, nincs Orbánnal!” című cikkemben a Fidesz elnökének szeptember 29-i beszédéből egyebek között kiemeltem a „Bajtársak és egy vérből valók vagyunk” mondatot. A dermesztő időket idéző gondolatot értelmezve azt mondta, hogy egy ilyen közösségen belül az összetartozás a tévedéseket is felülírja, feltéve, ha nincs kibeszélés.

Orbán Viktor szerint a bajtársiasság a legfontosabb dolog. Bárki lojális tud lenni a másikhoz, ha annak igaza van, ahogy „hozzám is könnyű, ha igazam van”. A bajtársiasság azonban több ennél, jóval túl van ezen. Azt jelenti, akkor is lojális vagyok hozzád, amikor te tévedsz, és akkor is számíthatok rád, amikor én tévedek, fogalmazott Orbán.

És melyikünk nem tévedett még az elmúlt 30 év során. De összetartottunk, őszinték voltunk egymáshoz, és végül minden nehézségből kilábaltunk.

A magyar párt- és országvezető az amerikai Ronald Reaganre hivatkozva nevezte ezt az elvet 11. parancsolatnak, amire úgymond a politikában szükség van. Azon hovatovább nem csodálkozik az ember, hogy a „Cél szentesíti az eszközt!” machiavellista felfogását immár gátlástalanul, a nyilvánosság előtt is vállalja Orbán Viktor. Annyi galádság, ami a közéletet, s az országot elönti országlása alatt, s maga alá gyűri a magyar társadalmat, tán csak a Rákosi-rendszer kiépülésének időszakát jellemezte utoljára ilyen mennyiségben.

Ami külön kiemeli felfogását az az, hogy a „nemzeti-keresztény rendszerváltás”, a magyar „közép-európai kereszténydemokrata állam” úgymond megteremtője immár Isten tízparancsolatába is belegázolt. Ugyanis az általa aposztrofált 11. szabály érvénytelenné tesz jó néhány másikat. Mert szövegéből akár az következhet, hogy ölhetsz, lophatsz, hazudhatsz, mások becsületében kárt tehetsz, ha a pártközösség érdeke azt kívánja. És nem volt senki a Fidesz-kongresszus ájtatos résztvevői közül, aki bár nyakában kereszttel hivalkodva mutatta a külvilágnak, mekkora keresztény ő, felszólalt volna: átlépett egy határt, miniszterelnök úr!

De hogy is lett volna? A féreg immár a legalsóbb szintekig belerágta magát az országot uraló bűnszövetkezetbe. Ennek egyik legutóbbi bizonyítéka az Egri Ügyek birtokába került felvétel, amelyen Oroján Sándor, a Fidesz egri szervezetének ügyvezető alelnöke, Nyitrai Zsolt kormánypárti országgyűlési képviselő bizalmasa néhány polgármesternek tartott eligazítást. Mint mondta:

ha a Nemzeti Együttműködés Rendszerét valaki nagyon durván sérti és a nyilvánosság előtt próbálja lejáratni, az olyan, mintha a rendszer minden tagját sértené. Mindenkinek helye van ebben a rendszerben, de politikailag minket támadni nem szabad, mert abban a pillanatban ellenséggé válik.

A kétpólusú politizálásnak vége van. A NER-nek a teljes országra kiterjesztése zajlik. Abban a pillanatban, hogy nem politizál, a politikai térből kivonul, nyugodtan cselekedhet, de aki politizál a rendszerrel szemben, a rendszer bármely tagjával szemben, azt kell, hogy mondjuk, ne egyen a másik oldalon. Mert ezen a fronton mi etetjük az embert. #

Szerző: Kabai Domokos Lajos/bekialtas.blog.hu