h i r d e t é s

Orbán döntése előzetes egyeztetés nélkül

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Orbán döntése előzetes egyeztetés nélkül

2019. március 24. - 08:12

 

Az emberi elme nagyszerű dolgokra képes. Légyenek azok csodásak, vagy borzalmasak. Most amikor Orbánék olyan pofára ejtést éltek át, amihez hasonlóra még nem volt példa nemzetközi szinten. Ezt pedig nagyon nehezen lehet úgy eladni a dolgot, mint nagy, faltörő győzelmet.

Hajóágyú - Forrás: LiveAuctioneers

Olyannyira nem, hogy a németek már meg is találták maguknak a témát a köztévéjük kabaréjában. Mert ugye ott a közszolgálati televízió külön műsort tart fenn a nevetség tárgyát képező témáknak. Ebben sikerült sztárszerephez jutnunk.

Szóba kerültek, mint a konfliktus forrása, a Soros-Juncker plakátok, amik a műsor szerint színtisztán antiszemiták és szemtelen hazugságok az Európai Unióról. 

- Egyébként Orbán korrupt kormánya egy percig sem tudna életben maradni az EU pénze nélkül. Ezért cserébe mondjuk néhány menekültet átvállalhatna - mondta a műsorvezető, Oliver Welke.

Végül pontot Welke pontot tesz az Európai Néppárt és a Fidesz közti ügyre: a műsorvezető felkeres egy bölcset, ami elárulja, hogy

három érv van, hogy miért nem zárták ki a magyar kormánypártot. Ez a három pedig: Audi, BMW, Mercedes.

Mindhárom német autógyárnak van magyarországi üzeme, ahol élvezik Európa legalacsonyabb társasági adóját, és az alacsony béreket. És hogy a kormány még a túlóratörvényt is bevezette a kedvükért. /168 óra – A német közszolgálati tévé kabaréja szerint Orbán csak a német autógyárak miatt maradhatott a Néppártban/

Természetesen itthon minden arról szól, hogy a Fidesz néppárti felfüggesztése mekkora győzelem volt. A sajtótájékoztatón körberöhögték ugyan, de Orbán elővezette a szokásos, dölyfös hangnemben, hogy a Fidesz azzal, hogy ők is megszavazták saját felfüggesztésüket. Mi több, ők maguk függesztették fel tagságukat.

Ezzel azonban van egy csöppnyi probléma.

A jelek szerint a Fideszben semmilyen formális döntés nem született arról, hogy a párt önkéntesen felfüggeszti tagságát az Európai Néppártban, pedig Orbán Viktor miniszterelnök szerdán erről beszélt Brüsszelben, miután bejelentették a döntést. Ez ráadásul ellentétes lenne a párt alapszabályával – írta a Népszava.

A Fidesz Magyar Polgári Szövetség alapszabálya szerint a pártban nagyobb horderejű döntéseket az Országos Választmány, az Országos Elnökség, a pártelnök és a Kongresszus hozhat. Az Elnöknek az alapszabály semmilyen önálló döntési jogosultságot nem ad olyan ügyekben, mint a párttagság egyoldalú felfüggesztése. Márpedig az alapszabály 4. paragrafusa kimondja, hogy „a Szövetség tagja az Európai Néppártnak és társszervezeteinek”, a 107. pedig arról rendelkezik, hogy „a Szövetség választási listáján az Európai Parlamentbe választott képviselők, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának részét alkotják”. /168 óra – Ha igazat mondott volna Orbán, és a Fidesz saját magát függesztette fel a Néppártban, akkor nem dönthetett volna egyedül/

Belegondolva egy ember egy közösségben saját szemlével, vagy bent van vagy kint, nincs olyan, hogy felfüggeszti saját tagságát. És ez még csak egy ember. Amikor már komplett közösségekről van szó, nem igazán lehetséges ez előzetes egyeztetés nélkül.

Közbeszórva egy kérdés, vajon miért tüntetett több mint fél millió ember a brexit ellen?

A következtetés hazánk és a Fidesz szempontjából nem túl hízelgő. Lényegében arról van szó, hogy a Fidesz saját szabályzata szart nem ér Orbán akarata ellenében. És ami még rosszabb, nagyon úgy tűk, hogy Orbán magát, mint Magyarországot egy személyben látja. Rajta kívül nincs másnak helye ebben a nyomorult országban.


 

h i r d e t é s