Orbán durván beégette Lázárt
Orbán Viktor telefonon tegnap délután egyeztetett Martin Schulz-cal, az Európai Parlament elnökével és közölte vele: nem tervezi bevezetni a halálbüntetést.
Ezt Lázár is csak akkor tudta meg, mikor már több mint másfél órája arról beszélt a sajtótájékoztatóján, hogy Magyarországon igenis vitát kell folytatni a halálbüntetés bevezetéséről, s meg kell hallgatni az emberek véleményét az ügyben. Lázár hangoztatta, ő kifejezetten híve a halálbüntetésnek, s országgyűlési képviselőként képviseli ezt az álláspontot, de ő a nyolcmillió magyar állampolgárból csak egy, meg kell hallgatni mindenki véleményét. - írja a sztarklikk.hu
Arra a felvetésre, hogy a KDNP ellenzi a halálbüntetést, azt felelte, hogy a különbözőség is mutatja, hogy le kell folytatni egy párbeszédet, ami 30 éve elmaradt. Nem hiszi ugyanakkor, hogy a dialógus bármivel veszélyeztetné az európai alapértékeket - jelentette ki, többször is kikkérve magának, hogy az EU bármely intézménye, illetve a sajtó bármely képviselője megkérdőjelezze a "demokrácia alapértékét, a vitát". Lázár közölte azt is, a kormány jövő szerdán áttekinti, hogy a bíróságok eddig hogyan alkalmazták a három csapás törvényét, hogyan érvényesült a tényleges életfogytiglani büntetés a gyakorlatban.
A Népszava ezek után arról kérdezte meg Lázárt, hogy ő, mint a nyolcmillió magyar állampolgárból egy, ámde a kormányzati tevékenységet összehangoló miniszter azt az álláspontot fogja-e képviselni az általa legitimnek nevezett társadalmi vitában, hogy Magyarország menjen szembe az uniós jogrendszerrel, hiszen Lázár korábban többször is megismételte, a maga részéről halálbüntetéspárti, noha a kormány tiszteletben tartja az EU jogrendszerét.
Erre a miniszter mindössze úgy reagált, "ha erre a vitára sor kerül, akkor természetesen majd kifejtem az álláspontom". Ezután megismételte, hogy ő maga már korábban kifejtette véleményét, támogatta a Büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását, a három csapás és a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés bevezetését, s most úgy látja, mindenek előtt ezek alkalmasságát, pontosabban alkalmazási eredményeit, illetve elrettentő erejét kell megvizsgálni.
Posted by SEJT on 2015. május 1.