h i r d e t é s

Orbán estéként Elios-fényben sétálhat Felcsúton

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán estéként Elios-fényben sétálhat Felcsúton

2018. február 23. - 07:22

Magyar Nemzet szerint ledes lámpák világítják meg a kormányfő esti sétáinak útvonalát Felcsúton.

Felcsút este - Forrás: taccs.hu

Felcsúton is az a társaság végezte a korszerűsítési tanácsadást, amelyik a kormányfő vejéhez köthető Elios-botrány egyik főszereplője – derítette ki a Magyar Nemzet. A felcsúti önkormányzattal szerződésben álló Sistrade Kft. tulajdonosa Hamar Endre, aki a kormányfő vejének, Tiborcz Istvánnak jóbarátja. Sőt, az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) jelentésében elmarasztalt Elios Innovatív Zrt.-ben Hamar és Tiborcz üzlettársak is voltak – írja a Magyar Nemzet

A Felcsút önkormányzatának honlapjára feltöltött dokumentumokból kiderül, hogy 2016-ban és 2017-ben az OLAF-jelentésben szintén sűrűn emlegetett Sistrade Kft. készített javaslatokat a világítás korszerűsítésére Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor falujában.

A cég szerepe azért különösen érdekes, mert tulajdonosa, Hamar Endre ellen a 24.hu birtokába került OLAF-jelentés szinte konkrét vádiratot fogalmazott meg – emlékeztet a lap.

A Fejér megyei községben két lépcsőben modernizálták a közvilágítást. Először 259 közterületi lámpát cseréltek le ledes világítótestekre, majd a második ütemben további 96 világítótesttel bővítették a ledes rendszert. A dokumentumokból kiderült az is, hogy nemcsak javaslatokat tett Hamar Endre cége, de a Sistrade Kft. üzemelteti a felcsúti közvilágítást is. Ez képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvéből, illetve Mészáros Lőrinc 2016. novemberi előterjesztéséből derült ki.

Mészáros javaslatát ellenvetés és kérdés nélkül fogadta el a felcsúti képviselő-testület, így meg is kezdték a korszerűsítés előkészítését. Mivel a közbeszerzési értékhatárt nem érte el a beruházás, három cégtől kértek be ajánlatot az első 259 lámpára. Az Elios nem volt köztük, vélhetően az OLAF-vizsgálat miatt. A legkedvezőbb ajánlatot a U Light Kft. adta, ezért Mészáros Lőrinc a cég 13,2 millió forintos ajánlatának elfogadását javasolta, amit hozzászólás és ellenszavazat nélkül egyhangúlag el is fogadtak. Így 2016 novemberében aláírták a szerződést, vagyis a Sistrade javaslata és a szerződés megkötése közt mindössze 21 nap telt el.

Érdekes, hogy a nyertes U Light Kft. a honlapján felvonultatott referenciái között nem említi a felcsúti közvilágítási projektet, de a felsorolásban szerepel például Sopron, Komló vagy Mohács.

Bár pontosan nem tudni, hogy a tulajdonosi kör mely önkormányzatokkal ápol igen erős kapcsolatot, annyi biztos, hogy a Pancho Arénához vezető utcában is, ahol Orbán Viktor háza áll, a U Light Kft. által felszerelt lámpák világítják meg a kormányfő esti sétáinak útvonalát – fogalmaznak a cikkben.

 

hvg.hu