Mégis érdemes rá figyelmet fordítani, mert az, ahogy a Fidesz mindentéren saját magát ünnepelteti, megér néhány perc, rekeszizmot és gyomortartalmat próbára tevő figyelmet. A miniszterelnök az egészségügyről is mert szót ejteni, nyilván az adott neki ehhez bátorságot, hogy Nagy Feró nyakonvágással fenyegette meg azokat, akik rosszat mernek mondani róla. Ugye akit egyszer a kormány kegyeibe fogad az nem maradhat ellátás nélkül.

Volt is miről beszélnie, ahogy a gonosz ellenzéki képviselők – akiket ő mellesleg bohócoknak titulált – mint egy Stephen King regény negatív hősei megszállták az MTVA székházát.

Nem teljesen tiszta, hogy mit akart ezzel Orbán mondani, hogy félnünk kell a nevezettektől, vagy nevetnünk rajtuk, de nem is lényeg, a kötelességtudó jelenlévők engedelmesen megtapsolták leggyengébb poénjait is.

Van azonban egy-két olyan kérdés, ami körül nem sikerült minden kétséget eloszlatni. Erre a 168 óra munkatársa világított rá cikkében.

Ekkora erő birtokában és ilyen nagyszabású társadalompolitikai program bemutatása alkalmával mi szükség van az ellenzékkel szemben egyre fokozódó hatósági önkényre, a karhatalmi és magánkarhatalmi erőszakra, valamint a győzelmes országértékelő sereg paravánok mögé rejtésére?

Újfent alkalmunk adódott arra, hogy megtanuljuk; dicshimnuszt úgy érdemes önmagunkról zengeni – ha már a valóságban erre élő ember nem hajlandó –, ha az ellenoldalt teljesen kizárjuk.

Orbán úgy látja, mindenkinek meg kell kapnia, és azt kell megkapnia, amire szüksége van. Akiknek jól megy, azoknak a gyarapodás szabadságát ígérte, amiért cserébe rendesen be kell fizetniük az adókat – hacsak nem kapnak kifejezetten rájuk szabott adómentességet. A sikeresek további feladata a következő tíz évre, hiszen a kormány 2030-ig tervez, hogy a külföldi befektetéseik profitját hozzák haza.

E kijelentést hallva azért már egy kicsit nehezen állja meg az ember, hogy ne rúgjon bele valamibe. Valamiért az adómentesség és a gyarapodás szabadsága az, amitől normális országban az autójából rángatják ki a politikusokat és örülhetnek, ha csak ennyivel megússzák.

A külföldi befektetések hazahozatala eddig ismeretlen elvárása volt Orbánnak, eddeig jellemzően ő és érdekköre vitt külföldre bevételeket, amik ezután aligha lesznek elérhetők, még egy alapos elszámoltatás esetén sem.

Ezek után a családtervezési program belengetése (nem még nem tartunk a kormány által lyukasan gyártott óvszereknél) igazi nosztalgiát jelentett. Még nem tartunk a Ratkó-korszaknál, de amint rájön Orbán – merthogy apparátusa ezt úgyse meri orrára kötni – hogy a szülések mellett járó hitelkedvezmény túl sok lenyúlható lóvét von el, már nem marad más választás, erősen apadó jobbágy… adófizetői pótlására, mint radikálisabb lépésekre szánni el magát. Egzempli gratia gyermektelenségi adó bevezetése. Ugyan, kit érdekel, ha ezzel az emberek önrendelkezésébe gázolnak nyakig?

Mindezen kifacsart, ész híján erőből terveket Kocsis Máté émelyítő áradozása tudja csak valamelyest megközelíteni, aki szerint

az elmúlt évtized legnagyobb hatású évértékelője volt a vasárnapi.

Ebben igaza is van, a duma nagy volt, csak a bűvész trükkök nem akartak összejönni. Igaz, ha összejönnének, nem kéne hermetikusan lezárni az évértékelőt, mert az ellenzék sem tudna mibe belekötni.

Mindez azért is kínos, mert egy nappal korábban Geszti Péter a 2019-es Story Gálán Érték-díjat adott át Dés Lászlónak és mondandójával – mintegy látnokként – Orbán teljes évértékelőjét, politikájával egyetemben kíméletlen őszinteséggel mutatta be: Dés László nem közbeszerzéseken nyerte elismeréseit.