h i r d e t é s

Orbán kitette a külügy helyettes államtitkárát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Orbán kitette a külügy helyettes államtitkárát

2018. október 12. - 09:08

 

Az egyetlen kérdés csupán annyi, hogy ugyan mivel szolgált erre szerencsétlen Csaba Gábor rá? Azt találta volna mondani, hogy Szijjártó Péter tökkelütött idióta? Szomorú hírünk van; ez nyilvánvaló és kétségbevonhatatlan tény.

Persze mindez hiú ábránd, tudvalevő, hogy Orbán kegyeltjei is meglepően könnyen kerülnek parkoló pályára. Márpedig az, hogy Csaba a harmadik Orbán kormány idején is pozícióban maradhatott egyértelműen arra utal, hogy ő minden tekintetben megpróbálta kiszolgálni a miniszterelnök Napóleon-komplexusát.

A Magyar Közlöny szerdai számából az derül ki, hogy október 5-ével felmentik külügyi szolgálata alól Csaba Gábort.

Csaba Gábor 1995 óta dolgozott a külügyben. Korábban volt beosztott diplomata Magyarország washingtoni nagykövetségén, a Külügyminisztérium Amerikai Főosztályának vezető helyettese, és Magyarország canberrai és a szöuli nagykövete is.

Európai és amerikai kapcsolat fejlesztéséért felelős helyettes államtitkárnak 2018-ban nevezték ki.

A Magyar Közlönyből az is kiderül, hogy Csaba Gábort Kumin Ferenc váltja, a kinevezés a külgazdasági és külügyminiszter javaslatára történt, és október 16-val hatályos.

Kumin Ferenc 2014-től Magyarország New York-i főkonzulátusát vezette. 2012 és 2014 között nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár volt. Ezt megelőzően, 2006 és 2010 között a Köztársasági Elnöki Hivatal stratégiai és kommunikációs főosztályának vezetőjeként dolgozott. /24.hu/

Bárhogy is Csaba Gábor viszonylag csendes, de legalábbis botránymentes pályafutást zárt. Az utód személye azonban az a Kumin Ferenc, akiről még 2017-ben az Átlátszó derítette ki, hogy 20 milliós Teslát toltak a segge alá bérelt a kormány. Mindez havi 829 dollárjába került a magyar adófizetőknek.

Ez egyben azt is jelenti, ahogy azt az akkor közlékeny formában talál KKM elárulta,

az alapfelszereltséggel mintegy 75 ezer dollárba, vagyis körülbelül 20 millió forintba kerülő Tesla Model S 70D típusú autót 2016. március 10. óta bérlik havi 829 dollárért. Ez 270 forintos átlagárfolyammal számolva havi 223.830 forint, vagyis tavaly március óta már bő 4,7 millió forintot fizettek ki a Kumin Ferenc által használt luxusautó bérlésére.

Hiába, élni tudni kell. Ebből kiindulva akár azt is levonhatjuk következtetésként, hogy a felmentett Csaba nem volt elég élelmes (zsarolható) a pozíciójára.

Az igazságot persze jó eséllyel soha nem tudjuk meg.


 

h i r d e t é s