h i r d e t é s

Orbán köszönetet mondott az uniónak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán köszönetet mondott az uniónak

2023. május 12. - 12:32

Kár, hogy nem tudnak úrrá lenni “jól kifejlett hungarofóbiájukon". 

Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

A miniszterelnök Veszprémben, az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ ünnepélyes megnyitóján mondott beszédet pénteken. Szerinte a város a "2010-ben megújított Magyarország egyik látványos sikertörténete".

Veszprém Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023-ban, a város a 2010-ben megújított Magyarország egyik látványos sikertörténete – mondta Orbán Viktor pénteken Veszprémben, az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ ünnepélyes megnyitóján.

A kormányfő beszédében hangsúlyozta: a kormány teljes szívvel támogatta, hogy Veszprém méltó módon legyen Európa Kulturális Fővárosa, “szinte az utolsó szabad fillérjeit is odaadta Veszprémnek, hiszen egy királynő nem mehet a bálba akármilyen hacukában”. Százmilliárd forint körül van az az összeg, amit befektettek Veszprém városába, és úgy látja jól döntöttek – idézi az MTI Orbánt.

A miniszterelnök kiemelte: Veszprémben megerősödik az ember abban a hitében, hogy magyarnak lenni jó, magyarként élni pedig az emberi élet méltó formája.

Mi végre az Európai Unió?

A kormányfő köszönetet mondott az Európai Uniónak és a brüsszeli bürokratáknak, hogy Veszprém mellett, így Magyarország mellett döntöttek. Ugyanakkor úgy fogalmazott: Veszprém teljesítménye mutatja,

ha a brüsszeli bürokraták úrrá tudnak lenni “jól kifejlett hungarofóbiájukon, akkor mi együtt Magyarország és Brüsszel nagyszerű dolgokra vagyunk, lehetnénk képesek.

Kár, hogy Veszprém példája a kivétel és nem az általános szabály – jegyezte meg.

Orbán szerint az európai együttműködés modern formáját, az Európai Uniót két cél, a béke és a jólét hívta életre. Ma viszont “kötésig állunk egy háborúban”, s a gazdasági helyzet és a kilátások egyre aggasztóbbak és rosszkedvűbbek. Ha nem tudja teljesíteni eredeti küldetését, akkor mi végre az Európai Unió? – tette fel a kérdést. Hangsúlyozta: ha erre nem találják meg a választ, akkor az olyan szép szokások és remek programok napjai, mint az Európa Kulturális Fővárosa is meg vannak számlálva. (Startlap)