h i r d e t é s

Orbán Magyarországa – Orwell rémálma

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Magyarországa – Orwell rémálma

2019. január 28. - 11:54

Mit gondoljon az ember egy olyan országban, ahol ellenzéki képviselőket hurcolnak meg, akik – ha megkésve is – teljesíteni kívánják jelölésükkel vállalt kötelességüket és képviselni próbálják szavazóikat? Vagy ahol azt sulykolják az emberbe, hogy azzal jár igazán jól, ha keveset (értsd létminimum alatt) keres?

Semjén Zsolt és Orbán Viktor - Forrás: index.hu

Angszoc helyett itt van nekünk a NER. A jelige azonban tagadhatatlanul ugyanaz.

A háború béke

És ebben hazánk élen jár. Nem számít a hatályos törvény, ha az nem a hatalmat védi. Népieskedéssel megvett szimpátia írja felül az elemi logika képességeit. Így van az, hogy még azt is el lehet adni, hogy azok a biztonságiak járnak el jogszerűen, akik öten vetik magukat egyetlen képviselőre.

„A képviselők a rendbontó magatartásuk miatt velük szemben jogszerűen fellépő MTVA Fegyveres Biztonsági Őrség tagjainak eljárását akadályozták, azzal szemben tettlegesen ellenálltak. A felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt.” /168 óra/

Hogy mi volt a biztonsági szolgálat szóban forgó eljárása, nem egyértelmű. Nem is nagyon folynánk bele mélyebben, hiszen aki csak látta a felvételeket, csak akkor nem látja a biztonsági szolgálat törvénytelen működését, ha a kormányzati agymosás már elvégezte a dolgát. Ismét ott tartunk, hogy a háború béke…

A szabadság szolgaság

Nem kell eltávolodnunk különösebben a fentebb taglalt történésektől, hogy megértsük, miről van szó, hiszen az egész okozata csupán annak, hogy a Fidesz erőszakosan és törvénytelenül fogadtatta el a túlórák szabályozását is magában foglaló, Kósa Lajos nevével fémjelzett törvénytervezetet, amire azóta rabszolgatörvényként hivatkozunk.

Mert bár a Fidesz állítása szerint a törvény lényege a kollektív szerződésnek nevezett kölcsönös megállapodás, a Munkatörvénykönyv ismeretében tudhatjuk, hogy nagyjából annyira lesznek kölcsönösek az így született megállapodások, amennyire versenyképesnek nevezhető bármely alkalmazotti fizetés.

A tudatlanság erő

Különös fricskája a sorsnak, hogy éppen tegnap 100 éve hunyt el jeles irodalmi alakunk, Ady Endre. Az az Ady, aki a jelenlegi kormányzat szemében szálka. Nem véletlen, hogy helyette Nyírőt erőltetik, ami jobban illik a kormány elvtelen elveihez. Az oktatás kiherélésével pedig pontosan azt a tudatlanságot igyekszik a kormány erősíteni, amivel életképtelen rabszolgákat termelhet ki a társadalom.

Aki uralja a múltat, uralja a jövőt; Aki uralja a jelent, uralja a múltat

Schmidt Mária neve összeforrt a történelemhamisítással, Magyarországot a II. világháborúban áldozatnak beállító agybaja kiváló esetpéldája a Jan Assman által csak „hideg emlékezetnek” nevezett jelenségre. A felelősség hárítására, melyet ideális esetben az ember óvódás korban kinő. És amíg ez a fertőző jelenség nem talál orvoslásra, történelmünk nem fog másról szólni, mint arról hogyan kell elbaszni minden lehetőséget, hogy esetleg egy jobb Magyarországon élhessünk.