h i r d e t é s

Orbán még nem döntött

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán még nem döntött

2015. július 16. - 12:43
0 komment

Idén nyáron is csak néhány napi vakációt engedélyez magának Orbán Viktor. 

Feszített programja miatt a kormányfő ugyanis még nem döntött nyaralásuk idejéről - írja a Bors

Egyelőre csak a jövő hét végi tusnádfürdői vendégség a biztos pont a szabadságra készülő kormányfő programjai között.

A lap úgy tudja, Orbán Viktor szokásához híven idén is beszédet mond majd a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén. Feszített időbeosztása miatt a miniszterelnök még nem döntött nyaralásuk idejéről sem. Azonban idén is csak pár napra tud kiszakadni a politikai mókuskerékből. 

A miniszterelnök az utó́bbi é́vekben többszö̈r is a horvát Mijet szigetén pihent, amelyet ké́t é́ve a Borsnak nyilatkozva az Adria gyö̈ngyé́nek nevezett. Ez most kevéssé tűnik valószínűnek. Szijjártó Péter külügyminiszter egy héttel ezelőtti nyilatkozatában utalt arra, a magyar–horvát kétoldalú kapcsolatok az INA-Mol-ügy miatt most mélyponton vannak. A kormányfő környezetéből úgy tudjuk, Orbán Viktor nem tartana politikailag szerencsésnek egy személyes látogatást az országba. 

Ha néhány napot tölt is idegenben, Orbán igyekszik elérni a közrádió és a köztelevízió napi híreit. Többnyire annyit kért, olyan szobában lakjon, ahol fogni lehet magyar nyelvű sportcsatornát is. A világ és a belföld eseményeiről eközben is naponta kap a Miniszterelnökség által összeállított írásos összefoglalót. Esténként pedig személyes beszámolót is kér. Bár már csak egy helyettese van Semjén Zsolt személyében, az elmúlt évekig Szijjártó Péter hívta fel őt a napi ügyek miatt.

 

nepszava.hu (Címlap: Orbán Viktor - Forrás: Facebook)

Posted by SEJT on 2015. július 16.