h i r d e t é s

Orbán meghátrál: leszedik a Soros-plakátokat

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán meghátrál: leszedik a Soros-plakátokat

2017. július 12. - 19:58

Brüsszel után a zsidók is megállították az Orbán-rezsim uszítását. - írja a b1.blog.hu.

Forrás: b1.blog.hu

Az atv.hu egy "befolyásos" Fidesz-politikusra hivatkozva írt arról, hogy 

 kormány azt tervezi, hogy a "plakáttörvény" hatályba lépésével eltávolítják a Soros-plakátokat is. 

A Jobbik és Simicska ellen született, legalábbis alkotmányellenesnek látszó plakáttörvény július 15-én lép hatályba, annak semmi köze a kormányzati tájékoztatásként folyó zsidózáshoz, de hivatkozási alapnak jó lesz.

  • A másik fontos dátum a vizes vébé hétvégi kezdete.
  • A harmadik pedig Netanjauhu izraeli miniszterelnök jövő keddi budapesti vizitje.

Az atv.hu szerint tegnap foglalkoztak a kérdéssel (minden bizonnyal a Fidesz elnökségi ülésén), de hivatalos döntés még nem volt, az majd a kormány mai ülésén várható (hiszen formálisan ez a kormány kampánya, nem a Fideszé, bár - ahogy ez autokratikus rezsimekben megszokott - ez gyakorlatilag ugyanaz). (UPDATE: a Kormányzati Tájékoztatási Központ hivatalosan is elismerte, hogy leszedik a plakátokat.)

Azt nem lehet tudni, hogy a plakátok leszedéséről szóló terv és a majdani döntés kinek a nyomására született. Hiszen eredetileg nem volt tervezve, hogy a héten véget ér az uszítás.

  • Lehetett Izrael: mint itt írtunk róla, Netanjahu személyesen vonatta vissza az izraeli külügyminisztérium elítélő állásfoglalását a Soros-plakátokról, de szabhatta feltételül, hogy látni viszont nem kívánja őket.
  • Vagy lehetett a Fidesz-vezérkar is. Ez utóbbit az támasztja alá, hogy Fidesz elnökségin született meg a politikai a iránymutatás a döntéshez.

Ez nem az első eset, hogy Orbán egy számára fontos ügyben visszavonulásra, meghátrálásra kényszerül. Ilyen volt például

  • a médiatörvény ügye,
  • a választási előregisztrációé,
  • a vasárnapi boltzáré,
  • a netadóé,
  • a drogteszté,
  • Balog Zoltán államfővé választásáé,
  • a CEU Magyarországról való kitiltásáé,
  • vagy a budapesti olimpiai pályázaté.

A legutóbbi pedig az volt, hogy az Európai Bizottság a kifizetések leállításával fenyegetve visszavonatta a Brüsszel megállítására felszólító plakátkampányt.

Ugyanazon a kampányon beül már másodszor kell visszavonulnia Orbánnak és propagandaminisztériumának.

A fenti ügyekben az a közös, hogy a nagy stratéga elmérte akaratátvitelének korlátait, rosszul mérte fel képességének határait,

szembejött a külvilág, és leverte Orbánt.

Most is ez történt: a dicső 30-as éveket (amikor egy olyan kiemelkedő államférfi állt az ország élén, mint Horthy Miklós) idéző uszítás elleni nemzetközi tiltakozások meghozták a hatásukat, csak az nem világos, hogy Netanjahu vagy Kósa Lajos és Kövér László volt-e a transzmisszós szíj.

Ha Orbán erőt lát magával szemben, akkor meghátrál. És elkezdi magyarázni, hogy mekkora siker is volt az eredeti döntése, és hogy még annál is nagyobb fegyvertény a döntés (ebben ez esetben egyúttal a plakátok és a médiakampány) visszavonása.

A kár- és arcmentés már a plakátok leszedéséről szóló hír kiszivárogtatásával elkezdődött. A "befolyásos" Fidesz-politikus nem felejtett el tájékoztatni arról sem, hogy

Orbán Viktor miniszterelnöknek az a véleménye, hogy

a Soros-kampány "teljes győzelem".

És nem csak azért, mert a kormány ideológiai ellenfelei "belerajzolták" magukat egy közös halmazba - azaz az ellenzék liberális és baloldali erői, plusz a Jobbik magukat jelölték ki "a migránsokat Magyarországra szabadítani akaró Soros-támogatóknak".

Hanem azért is, mert Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök "feltette az i-re a pontot" azzal, hogy Izrael deklarálta: nem antiszemitizmus a Soros-ellenes kormányzati kampány.

Mondjuk azon igazán nem csodálkoznánk, hogy arcmentésként csak Budapestről, a főváros és a nagyobb várások környékéről szednék le a plakátokat, némely vidéki megyékben és helyeken, például Kelet-Magyarországon - hivatalosan technikai okokból - még maradna belőlük néhány.

Az igazi célcsoport amúgy is az a tudatlan tömeg és csőcselék volt, amelyik képes volt elhinni, hogy Orbán Viktoron kívül mindenki más azon dolgozik, hogy milliószámra hozzon arabokat Magyarországra.

b1.blog.hu