h i r d e t é s

Orbán: népvándorlás jön

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán: népvándorlás jön

2015. június 26. - 17:50
0 komment

Tagállami hatáskör a határőrizet – véli Orbán Viktor.

A magyar kormányfő a brüsszeli uniós csúcstalálkozó után elégedetten nyilatkozott, a vezetők ugyanis elvetették a menekültek fogadására javasolt kötelező kvótarendszert - írja a vg.hu.

Radikálisan kisebb lenne a Magyarországra érkező bevándorlók száma, ha az európai uniós rendelkezéseket mindenki alkalmazná – mondta Orbán Viktor Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök szerint az uniós állam- és kormányfők ülésén a migrációval kapcsolatban megszületett megállapodás is éppen erről szól.

Orbán elégedetten nyilatkozott a pénteken hajnalig húzódó, a hírek szerint éles szóváltásokkal tarkított egyeztetés után megalkotott szöveggel kapcsolatban. Ez jelentősen finomítja az Európai Bizottság által májusban ajánlott rendszert, elsősorban amiatt, hogy elvetették a vezetők a menekülők áttelepítésével kapcsolatos kötelező kvótát. Az irányszámok változatlanok – negyvenezer Olaszországban vagy Görögországban tartózkodó menekültet költöztetnének át a többi tagállamba, illetve húszezer menekültstátusszal rendelkező személy kaphatna lehetőséget arra, hogy az unióba érkezhessen –, ám a tagok önkéntes alapon vállalhatnák elhelyezésüket. Magyarország és Bulgária ugyanakkor, tekintettel a Nyugat-Balkánról érkező nagy számú bevándorló okozta krízisre, különleges elbírálásban részesülhet. Ez felmentést adhat a beköltöztetés alól, arról azonban egyelőre nincs szó, hogy innen is elvinnének menekülteket. Ezt egyébként a magyar kormánynak kellene kérnie, ezzel kapcsolatban  arra jutott a kormány, hogy szükségtelen, annak ellenére, hogy hozzánk az év eleje óta többen érkeztek, mint például Olaszországba. Az indok: a hozzánk érkezők legnagyobb része nem nálunk lép be az EU-ba.

Ez azért fontos, mivel az uniós szabályok szerint a bevándorlókat az első olyan országba lehet visszatoloncolni, ahol beléptek az EU területére. Ez a Magyarországon áthaladó, többnyire közel-keletiek esetében Görögország, amely viszont egy bírósági döntés alapján négy éve gyakorlatilag felmentést kapott a rendszer alkalmazása alól. Így nem is ott regisztrálják a belépőket, csak nálunk. Az államcsőd szélén billegő ország esetében azonban képtelenség számon kérni ezt, bár az EU-csúcson ígéretet tettek erre, amikor jelezték, az év végéig ezt a helyzetet is tisztázni kívánják.

Kitart a kormány a közmunkarendszer mellett

A kormány nem ért egyet azzal, hogy az ország gazdasági helyzetét értékelő országspecifikus ajánlásban az EU bírálja a közmunkarendszert, illetve további kiigazításokat vár el – közölte a miniszterelnök. A közmunkarendszerrel kapcsolatban Brüsszel évek óta azt veti a kormány szemére, hogy az nem segíti elő a piaci alapú foglalkoztatás növekedését, a miniszterelnök viszont úgy fogalmazott: nem értik meg, hogy Magyarország társadapolitikai eszközként is tekint a rendszerre. Ami a kiigazításokat illeti: az ajánlás szerint a magyar költségvetési egyenleget nagyban befolyásolják olyan egyszeri tételek, amelyek kikerülése ronthatja az egyensúlyi helyzetet, ezért a GDP 0,5-0,6 százalékát kitevő megszorításra lenne szükség. A magyar kormány ezzel nem ért egyet – ismételte el Orbán.

A miniszterelnök szerint a határőrizet is elsősorban nemzeti hatáskörbe kell, hogy tartozzon. „Értelmes ember nem utasítja el a felkínált segítséget, de az őrizet attól még az ország felelőssége” - válaszolta lapunk ezzel kapcsolatos kérdésére a miniszterelnök. A mi felelősségünk lesz az is, hogy kezeljük, ha felerősödik az ukrajnai bevándorlás – tette hozzá arra a kérdésre, hogy ebben az esetben kérnénk-e uniós segítséget.

Orbán szerint már nem bevándorlási hullámról kell beszélni, hanem népvándorlásról, amely a következő időszakban felerősödhet. Ennek a visszatartására szolgál a szerb határra tervezett kerítés is, amelyet a csúcs előtt és a csúcson is élesen bírált több európai vezető. „Volt, aki nyíltan, volt, aki burkoltan” - idézte fel a kormányfő. Orbán nem tartotta kizártnak azt sem, hogy tovább terjed az ideiglenes határzár, abban az esetben, ha a kerítés miatt a bevándorlók más útvonalat választanak.

Baki volt a felfüggesztés

„Nyelvi baleset történt” - így kommentálta a miniszterelnök azt, hogy kedden Magyarország azt jelezte uniós partnerei felé: felfüggeszti a Dublin III. menekültkezelési rendelet alkalmazását. Orbán Viktor szerint csak azt kívánták jelezni, hogy néhány napig türelmet kérnek, mivel nincs megfelelő számú határvédelmi szakember, akik fogadni tudnák az uniós államokból visszaküldendő személyeket.

 

vg.hu

Orbán: népvándorlás jönTagállami hatáskör a határőrizet – véli Orbán Viktor.http://civilhetes.net/belfold/orban-nepvandorlas-jon

Posted by SEJT on 2015. június 26.