h i r d e t é s

Orbán Viktor: "Az én tenyerem is szokott viszketni"

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Viktor: "Az én tenyerem is szokott viszketni"

2020. október 08. - 06:03

A TV2 után a Hír Tv-nek adott interjút a miniszterelnök.

"On air" - Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

"A kórházi ágyak biztosítása a kulcskérdés" – ezzel kezdte Orbán Viktor a Hír Tv-nek adott interjúját, hozzátéve, a kormány továbbra is azzal a legrosszabb forgatókönyvvel számol, hogy 200 ezer koronavírus-fertőzött esetére is biztosítani kell a megfelelő kapacitásokat.

A miniszterelnök elmondta, hogy nem kell még műtéteket elhalasztani, ezt onnan tudják, hogy amíg tavasszal csak egy- másfél hétre láttak előre, a második hullámban már három hétre tudnak tervezni. A kormány számításai szerint felszálló ágban marad a járvány, de nem várható a következő hetekben, hogy az emberek mindennapjaira hatással lévő intézkedéseket kelljen hozni.

Földi-Kovács Andrea műsorvezető azon kérdésére nem válaszolt Orbán Viktor, hogy Magyarországon mikor következhetnek be azok a szigorítások, amelyeket a környező országokban (Szlovénia, Csehország) már bevezettek. A kormányfő egy katonai hasonlatba kezdett bele, arról beszélt, hogy vannak első, második és harmadik lépcsős kórházak, majd azt mondta, hogy még bőven vannak vezénylési tartalékok.

Ismertetett egy gazdaságvédelmi intézkedést is: "2022. december 31-ig ismét 5 százalékos lesz a lakásépítési áfa."

Az orvosi béremelésekkel kapcsolatban elmondta, hogy számításaik szerint a járvány még 7-8 hónapig el fog tartani, az orvosokra pedig hatalmas teher hárul, így mikor emeljenek, ha nem most. A Magyar Orvosi Kamara közben azt mondja, hogy az orvosokat nem kellene csak úgy vezényelni, mivel ők nem katonák – vetette fel a műsorvezető, amire a miniszterelnök azt mondta, hogy: "Most járvány van, ez élet-halál kérdése. Ha menni kell, akkor menni kell."

Természetesen Soros György is szóba került, aki a CEU-ügy miatt felszólította az EU-t, hogy indítson próbapert Magyarország ellen. "Tegyék. Soros György az a hazafi, akitől nem lep meg, ha megtámadja saját hazáját" – vágta rá a miniszterelnök, majd hozzátette: "Az én tenyerem is szokott viszketni, erre mondtam hogy Soros-kolbász. A magyar ellenzék be van darálva, be van töltve és Soros György áll mögöttük."

Az is kiderült, hogy Orbán Viktor szerint Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke is "Soros György tenyeréből eszik".

Orbán arra is reagált, hogy ellenzéki önkormányzatok azt szeretnék, ha közvetlenül is kapnának uniós pénzt. A miniszterelnök szerint az unió költségvetésében eddig is voltak olyan pénzek, amelyekre lehetett jelentkezni, majd óvatosságra intette az ellenzéki polgármestereket. "Jobban járnak az önkormányzatok, ha a magyar állam érvényesíti az emberek érdekit" – vélekedett. (24.hu)