Eljött éjjel az ideje az ünneplésnek. „Viktor! Viktor!”, hangzott a skandálás. Ezek után Orbán terjengős köszönetet mondott minden elképzelhető és elképzelhetetlen tanúnak, a demokratikus választások halálakor.

Orbán azt mondta

„Győztünk, de most kell szerénynek lenni, mert most van mire.”

Érdekes módon ugyanezt mondta egy matematika tanár is, miután kiosztotta azt a dolgozatot, amit minden diákja egyesre írt meg.

Köszönte a választópolgároknak a magas részvételt, azt mondta, ez minden kétséget felülír, köszönte a Fidesz-KDNP szavazóinak is a hűséget a párthoz, valamint köszönte a külhoni magyaroknak a segítséget, és „lengyel barátainknak” a támogatást. Arról beszélt, külön köszöni az aktivistáknak, a családtagoknak, a feleségének, és mindenkinek, aki imádkozott a Fideszért és személyesen Orbánért.

„Nagy csata van mögöttünk, sorsdöntő győzelmet arattunk, lehetőséget adtunk, lehetőséget teremtettünk magunknak, hogy megvédhessük Magyarországot” /444/

Hogy milyen nagy csatát hagyott maga mögött Magyarország, azt csak azok tudják, akik már elhagyták a Óperenciás tenger, az Üveghegy és a józan ész határait.

Mindezt azzal a cseppet sem megnyugtató gondolattal zárta, hogy a még mindig nem ért célhoz. Tegye fel a kezét, akit nem vert le a víz ennek hallatán!

Ezek után a Kossuth-nóta következett és e ponton süketült meg több munkatársunk. No nem azért, mert ne kedvelné a szóban forgó művet, sokkal inkább mert Orbánról az is kiderült, hogy nemcsak a politikához nem ért.

Ezek után Rogán azzal rázta le Orbánról az akadékoskodó újságírókat, hogy „sajtótájékoztatót a vesztesek tartanak”. És ez kell Magyarországnak.