h i r d e t é s

Orbán Viktor bejelentette a nyitás részleteit

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Orbán Viktor bejelentette a nyitás részleteit

2021. április 06. - 17:22

 

A kormányfő - ígérete szerint - a 2,5 millió beadott (legalább) első oltáshoz kötötte a lépcsőzetes nyitás első intézkedéseit, ezekről tett bejelentést Facebook-oldalán kedd délután.

A korábbi kormányzati ígéretnek megfelelően Orbán Viktor azonnal bejelentette az első lazító intézkedéseket, ahogy elérte az ország a 2,5 milliós oltottszámot, vagyis a húsvét utáni kedden lettek ennyien, akik legalább egy oltást kaptak.

húsvéthétfői kormányközlés szerint a bejelentések között arra lehetett számítani, hogy

  • az este 8 órai kijárásitilalom-kezdet 10-re változik
  • az üzletek 21.30-ig nyitva lehetnek minden nap, mégpedig kategória szerinti megkülönböztetés nélkül, de 10 négyzetméterenként csak egyetlenegy vevő számára
  • nyithatnak a fodrászok, a kozmetikák és más szolgáltatók, de
  • zárva maradnak a vendéglátóhelyek és a szállodák, előbbiekben csak elviteles kiszolgálás lesz megengedett.

Az iskolák április 19-ei kinyitását már korábban bejelentették.

A miniszterelnök ezek után keddi Facebook-videójában a következőket jelentette be:

  • megtörtént Magyarországon a 2,5 milliomodik (első) oltás
  • nyithatnak az üzletek, újraindulhatnak a szolgáltatások
  • az oltásokat folytatják
  • a magyar emberek jelentkezzenek az oltásra.

(Infostart)


 

Kommentek

h i r d e t é s