Orbán Viktor egy percet sem bír ki a népe nélkül, most országos „köszönőkampány-körútra" indult
A dél-baranyai Vajszlón kezdte a turnét, készült is róla videó. - írja a 168ora.hu.
Orbán Viktor Facebook-oldalán ma délután 22 fényképet tettek közzé, „Köszönöm, Vajszló" cím alatt.
Mint azt a miniszterelnök sajtófőnöke és élő pajzsa, Havasi Bertalan a hvg.hu-nak elárulta, Orbán személyesen ment le megköszönni Dél-Baranyába a helyieknek a bizalmat, és a későbbiekben több más, márciusi-áprilisi kampánykörútján bejárt településre is ellátogat majd.
Havasi „köszönőkampánynak" nevezte a turnét. Azt nem árulta el, hogy összesen hány településre hova megy majd el ismét Orbán, de egyvalamit azért igen: Vajszló azért volt az első a sorban, „mert Orbán Viktor köszönetet szeretett volna mondani a falusi embereknek a támogatásért, és szimbolikusnak tartja, hogy a magyar kistelepülések a rendszerváltozás óta éppen most,
2018-ban szóltak bele a legnagyobb mértékben az ország életét meghatározó döntésekbe.
– írja a lap.
Orbán Facebook-oldalán nagyjából egy órája egy köszönővideó is felbukkant, ez szintén Vajszlón készült, az egybegyűlt helyiek előtt.
A miniszterelnök ebben egyebek mellett olyan újdonságokkal rukkol elő, mint hogy az országot meg fogják védeni, akármekkora népvándorlás is jön, azt a határon megállítják, Magyarországot meg fogják tartani magyarnak, etc, etc: