h i r d e t é s

Orbán Viktor hat legelképesztőbb állítása a FAZ-interjúban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Viktor hat legelképesztőbb állítása a FAZ-interjúban

2015. február 05. - 14:19
0 komment

"Ezt most hallom először" - mondta arra a kérdésre, hogy csak a véletlen műve volt-e, hogy a civil szervezetek szerepét taglaló beszéde után hatósági eljárások kezdődtek az egyik érintett szervezetnél.

A teljes interjút, amit a magyar miniszterelnök a német lapnak adott, itt szemléztük.

Most csak a leghihetetlenebb állításokra koncentrálunk belőle az MTI összefoglalója alapján.

Arra a kérdésre, volt-e olyan érzése, hogy ezek a megnyilvánulások neki szánt bírálatok voltak, Orbán Viktor azt mondta, úgy gondolja, hogy “ha a kancellár asszony mondani akar valamit, akkor elmondja”, és “sértő lenne, ha feltételezném róla, hogy csak utalásokat tesz”.

Arról, hogy vajon továbbra is úgy véli, a Nyugat lábon lőtte magát az Oroszország elleni szankciókkal, azt mondta: “megígértem miniszterelnök kollégáimnak az Európai Unióban, hogy mindegy, mit gondolok erről, nem fogom többé kimondani”.

Arra a kérdésre, hogy követ-e politikai utasításokat az ügyészség, a kormányfő kijelentette, hogy szigorúan tilos és bűncselekmény ilyen utasítást adni és elfogadni.  ”Ezt most hallom először” – mondta arra a kérdésre, hogy csak a véletlen műve volt-e, hogy a civil szervezetek szerepét taglaló beszéde után hatósági eljárások kezdődtek az egyik érintett szervezetnél.

A Fidesz egyes vezetőinek vagyonosodására vonatkozó kérdésre elmondta, hogy Magyarország “egyedülálló” az átláthatósági szabályaival, amelynek jóval szigorúbbak a német szabályoknál, így “nem meglepő, hogy a kevésbé korrupt országok közé tartozunk”.

A miniszterelnök a bevándorlásról elmondta, hogy a kultúrák együttélése hatalmas feladat és kockázatos, különösen amikor az iszlámról és a kereszténységről van szó. Magyarország nem vállalata ezt a kockázatot, és a jövőben sem vállalja.

 

444.hu