h i r d e t é s

Orbán Viktor két fontos dolgot jelentett be

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Viktor két fontos dolgot jelentett be

2021. március 26. - 07:59

Módosul a kijárási korlátozás és a boltzár. A miniszterelnök az operatív törzs péntek hajnali ülését követően bejelentette, április 19-én lehet az iskolanyitás.

Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

A csütörtöki Kormányinfóra várt "nyitásos" kormányzati döntések közül Gulyás Gergely kancelláriaminiszter mindössze kettőt jelentett be:

  • az iskolák és óvodák április 12-én vagy 19-én nyithatnak, addig minden pedagógus (iskolai, óvodai, bölcsődei dolgozó) legalább egyszer be lesz oltva
  • a négyzetméter alapú boltzárra való átállásról az operatív törzs pénteki ülésén dönt.

Ezen az ülésen vett részt Orbán Viktor miniszterelnök, majd a Kossuth rádióba érkezett, hogy a nyitás egyelőre nem ismert részleteiről is beszéljen.

A TELJES INTERJÚ ITT HALLGATHATÓ MEG.

"Nem az a kérdés, hogy mikor érjük el a csúcsot, hanem hogy mikor indulunk onnan lefelé, egyelőre nem is mennék bele jóslásokba. Vannak tények:

275 embert elvesztettünk
11 823 ember van kórházban
1480 ember van lélegeztetőgépen
"
- fogalmazott.

10 343 tartalékágyról és több mint ezer bevetetlen lélegeztetőgépről is beszélt.

A végső tartalékhoz nem kellett még hozzányúlni, ezek "az ausztriai ingázók a nyugati határszélen".
Kijelentette, egy mutáns meghatározóvá vált, ezért van harmadik hullám, "még a fiatalokat is elkapja" ez.

A fiatalokhoz külön szólt: már ne csak az idősek miatt vigyázzanak magukra, hanem maguk miatt is.

Nyitás
A korlátozások feloldásáról ekkor kérdezték, de előbb elmondta, a csütörtöki online EU-csúcson azt látta, másutt sokkal nagyobb a baj, rosszabbak a számok, mivel nem szereztek be vakcinát keletről.

Ígérte, a következő hónapban másfélszer annyi vakcina lesz, mint márciusban volt.

"Szabad nyarunk lesz" - ennyit mondott a nyitásra irányuló kérdésre először.

Szerinte Brüsszelben "rendes emberek" vannak, de lebegnek a nemzetek fölött, nem úgy élik az életet, mint "mi".

"Aki most kezd tárgyalni Pekinggel, annak majd nyáron jut vakcina, aki pedig Moszkvával, annak be kell állnia a sor végére."
Bejelentette azt is, már 1,8 millió oltott ember van, és van 250 ezer orosz vakcina a raktárakban, amelyek csak az NNK ellenőrzésére várnak már, aztán lehet is használni.

"Sürgetem Müller Cecíliát, de ő nem enged, és igaza van" - jegyezte meg.

Van még 517 ezer "második oltás is", ezek is várnak még a beadásra.

"Azonnali újraindításról nem lehet szó, tettem kísérletet most is a boltok ügyében, vagy a szolgáltatások ügyében, de nem jártam sikerrel."

Bejelentette,a boltok ügyében átalakítás lesz, 10 négyzetméterenként lehet egy ember, a kijárási korlátozás pedig este 10 órától lesz érvényes, a boltok 9-ig nyitva lehetnek. Erről döntés szombaton várható.
Iskolaügy: akkor lehet nyitás, ha minden munkavállaló megkapja az első beoltását.

"A nagyhéten lehet beszélni az iskolák kinyitásáról, ebből nagy vita lesz, hogy szabad-e előreengedni a pedagógusokat, iskolai dolgozókat."

102 ezer iskolai dolgozó van, 20 ezren már be vannak oltva, őket április 10-ig be lehet oltani, és akkor április 19-én újranyithatnak az iskolák, addigra 3 millió fölött lesz a beoltottak száma.
Idősek, várandósok, bizalom
A 65 év fölöttiek 71 százaléka már be van oltva, a legidősebbek közül viszont nem találnak 49 ezer embert - mondta még.

Foglalkoztak a várandósokkal, ők a Pfizer és a Moderna oltásával már olthatók.

Arra kérte az embereket, hogy bízzanak a háziorvosokban, ők meg tudják ítélni, kiket kell előbb oltani azok közül, akiknek az oltásáról ők döntenek.

Azt is leszögezte, hogy minden héten el fogja mondani a rádióban tényleges helyzetet, az általa elmondottakkal ellentétes közlésekkel kapcsolatban kérte, az emberek ne adjanak hitelt a "kakofóniának".

Elmondta még, lesznek olyan szolgáltatások a nyáron, amelyeket csak védettségi igazolvánnyal lehet igénybe venni, ezért mindenki regisztráljon, kérje az oltást. (Infostart)