h i r d e t é s

Orbán Viktor menekül a tüntető diákok elől

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Viktor menekül a tüntető diákok elől

2018. február 02. - 08:32

Nem tárgyal velük, mert a miniszterelnök szerint valakik irányítják a diákokat.

Forrás: MTI

Mindjárt el is kezdik mondogatni, hogya diákok tüntetését a háttérhatalom szervezte

A január 19-i diáktüntetést szervező fiatalok nyilvános vitára hívták Orbán Viktort, Lázár János pedig a tegnapi kormányinfón azt mondta, hogy

a kormányfő nem megy el a vitára.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy a tegnapi kormányülésen „nem tárgyaltak erről a nagy lehetőségről”, és ugyan szerinte van a diákok 12+1 pontja között komolyan veendő dolog,

ő talált „zagyvaságokat” is.

Majd azt mondta, hogy „ha még van is akceptálható, támogatható javaslat is a követelések között, akkor sem lehet elvonatkoztatni attól, hogy kampányban tüntettek", és kik állnak a háttérben. Ezzel valószínűleg arra utalt, hogy biztosan Soros György/az ellenzék szervezte a demonstrációt.

A diákok tegnapi sajtótájékoztatójukon azt közölték, hogy ha a miniszterelnök nem áll ki vitára, február 23-án újabb demonstrációt tartanak. (444.hu / magyarnarancs.hu)