Orbán Viktor politikai értelemben suttyó módon köti össze a jótékonykodást az önreklámozással, ami leginkább ahhoz hasonlítható, mintha Schmuck Andor énekelne a Fásy Mulató karácsonyi különkiadásában. A gagyi tehát a politika szerves része lett, amivel nem csak idősebb honfitársainkat sértik, de minden magyar polgárt mélyen leértékelnek. Lássuk, milyen lenne az a miniszterelnöki levél, amely őszintén szólna Magyarország legidősebb generációjához.

Tisztelt Magyar Nyugdíjas!

Mint Magyarország első számú vezetője nehéz szívvel számolok be arról, amit az utóbbi hat esztendőben hajtott végre irányításom alatt a kormány. Először is elnézést kell kérnem többségüktől, mert az unokáik és sokuknak a gyerekei is a hanyatló nyugati demokráciákban kénytelenek dolgozni háromszor több pénzért, mint amennyit itthon keresnének ugyanazzal a munkával. Ezért nem tudják együtt ünnepelni a karácsonyi ünnepeket nagyszüleikkel, de bízzunk benne, hogy a britek uniós kilépése után sokakat hazaküldenek majd, mint nemkívánatos gazdasági migránsokat.

Sajnos itthon nem tudtunk megfelelő életkörülményeket biztosítani számukra, így kormányázásunk alatt nemhogy csökkent volna, de jelentősen nőtt is azok száma, akik külföldön keresik a boldogulásukat. Jó hír viszont, hogy a hazaküldött euromilliókból önök vásárolni tudnak, így amellett, hogy nem halnak éhen, még a belső fogyasztást is növelik. Köszönet illet mindenkit, akinek nem tűnt fel, hogy az egykulcsos jövedelemadó csakis a leggazdagabb magyar polgároknak kedvez. 

Hiába mentettük meg háromszor is a devizahiteleseket, továbbra is nyakig el van adósodva a magyar lakosság, de higgyék el, erről még mindig Gyurcsány tehet. Kormányzásunk elején ugyan elvettük a magánnyugdíj-pénztári megtakarításaikat, de magunk sem tudjuk igazán, hová illantak ezek a százmilliárdok. Az állam átláthatóságát az önök érdekében szüntettük meg, mert nekünk fontos az önök egészsége, és ha mindig kiderülne, hová tettük az önök adóforintjait, a gyengébb idegzetűek bizonyára már nem lennének közöttünk.  

Bizonyára örülnek annak, hogy az önök kortársai, akik szakértelmükkel segítik a munkánkat (például Pintér Sándor és Andy Vajna) igen jól vannak, keményen dolgoznak a nyugdíjuk mellett, és az sem zavarja őket, hogy mások számára szigorúan tilos egyszerre élvezni a nyugdíjas létet, és mellette dolgozni és pénzt keresni. Külön köszönöm a harcos hozzáállását azoknak a nyugdíjasoknak, akik október 23-án a Kossuth téren esernyővel verték azokat a fiatalokat, akik síppal, dobbal és nádi hegedűvel akartak koncertet adni a beszédem alatt.

Köszönöm a nyugdíjasoknak, hogy türelemmel viselték a brókerbotrányok megpróbáltatásait, és külön köszönet azoknak, akik elveszítették teljes megtakarításukat, és ahelyett, hogy tüntettek volna a kormányunk ellen, inkább a Békementben masírozva tiltakoztak Brüsszel diktátumai ellen. Külön köszönet azért, hogy szó nélkül tűrték, hogy Matolcsy György jegybankelnök segítségével eltüntethettük a közvagyon közpénz jellegét. A magyar kormány mindig elkötelezett lesz a sajtó megregulázása ügyében, így nagy öröm számunkra, hogy a nyugdíjasok zokszó nélkül tűrték, hogy megszűnt az egyik legrégibb napilap, a Népszabadság.

Méltányoljuk azt az önmérsékletet, amit nyugdíjas honfitársaink tanúsítottak, amikor százmilliárdokat vontunk el az egészségügytől és oktatástól, hogy ebből a pénzből stadionokat építhessünk. Méltósággal viselték eddig idős honfitársaink a várólisták meghosszabbodását, a közoktatás ellehetetlenítését, a munkáltatók jogainak megcsorbítását is. Mindeközben csak néhány posztkommunista nyugdíjas szervezet hangoztatta, hogy keveslik az éves nyugdíjemelések mértékét, így minden este nyugodtan hajthatták álomra a fejüket kormányom tagjai.

Ha véletlenül valaki önök közül mégis méltatlanul alacsonynak érzi a nyugdíja összegét, gondoljon Rogán Antalra, aki a helikopteren ülve is mindig a magyar emberek jólétének biztosításán gondolkodik, éjjel nappal dolgozik olyan kiadványok elkészítésén, amelyek elhitetik önökkel, hogy ennél jobb már nem is lehetne az életük. Habony Árpád barátom is nagyon kedveli a nyugdíjasokat, ezért a kisbuszával mindig elengedi maga előtt a zebrán átkelő idős embereket. Engedjék meg, hogy tolmácsoljam ugyanakkor Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és Garancsi István jókívánságait is, akik nem lehetnének ma olyan gazdagok, ha önök nem nyelték volna el a keserűségüket a t00 leggazdagabb magyarról szóló kiadványok lapozgatása közben.

Kedves Nyugdíjasok! (vagy, ahogy Kubatov Gábor pártigazgatóm szokta volt mondani: Kedves Nyuggerek!) Köszönjük, hogy áldozatkészségükkel, türelmükkel, sőt szolidaritásukkal segítettek kiépíteni az illiberális államot Magyarországon, hogy ma már az állam jóindulatától függ, ki gazdagodhat meg, és kizárólag tőlünk függ, ki marad szegény. Köszönjük, hogy asszisztáltak ahhoz a folyamathoz, melynek eredményeként a kelet-európai térség gazdasági vezető országából tökutolsók lettünk.

Köszönjük, hogy elmentek értelmetlen kvótanépszavazásra (persze csak annak, aki elment), hogy benyalták a közmédia gyűlöletpropagandáját, hogy jól összevesztek az unokáikkal, amikor ők több demokráciáért, szabadabb közoktatásért, a társadalmi szolidaritásért tüntettek. Köszönjük, hogy minden következmény nélkülmeggazdagodhattak azok a politikusok, akik hozzánk tartoznak, és a barátink, ismerőseink is hálásak azért, hogy fénysebességgel nőhetett a vagyonuk, miközben önök sokszor a parizerre valót sem tudták összekaparni. Végül engedjék meg, hogy egy Erzsébet-utalvánnyal és egy dakota igazsággal mondjak köszönetet önöknek: „Ha egy dakota éhes, a fehér ember tudja, hogy tüzes vízzel kell kedveskedni neki, mert a legjobb indián a részeg indián.”  

szeka.blog.hu