h i r d e t é s

Óriási bénázással mutatták be az alföldi vadvízi evezést

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Óriási bénázással mutatták be az alföldi vadvízi evezést

2021. augusztus 09. - 07:41

A kiskörei hallépcsőn tartott raftingbemutató alapján valóban van még mit csiszolni a szlalomkajakosok tudásán.

Kiskörei Hallépcső Rafting - Forrás: YouTube / Tóth Gábor

A Tisza-tavi Fesztivál és a Természet Operaháza költői nevű rendezvénysorozat részeként július 31-én raftingbemutatót tartott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Kiskörén, a hallépcsőn – számolt be róla honlapjána a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig).

A honlap megjegyzi, hogy mint az már ismert, a Komplex Tisza-tó Projekt keretében megépült és 2014 októberében átadott, népszerű turisztikai célponttá vált ökológiai folyosó (vagyis a hallépcső) szomszédságában két – egy amatőröknek, s egy profiknak szánt – raftingpálya épül. 

A hír 2017-ben robbant be azzal, hogy a kormány pont az Alföldre tervez vadvízi evezős pályát építeni, amelynek összköltségét akkor 2-2,5 milliárd forintra becsülték. A Kötivizig mostani közleménye szerint a létesítménynek csak az előkészítésére 224 millió forintot különített el a kormány, és a beruházás várhatóan 2022-ben fejeződik be. 

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke a hallépcső mellett létesítendő Kiskörei Raftingpálya terveiről egy tanácskozáson kiemelte, hogy olyan vízi és szabadidős sportkomplexumot terveztek, amely egyrészt szolgálja a versenyzőket, másrészt a szabadidejüket aktívan eltölteni vágyók igényeit is. Azt mondta, legközelebb Hollandiában van olyan multifunkciós létesítmény, mint amilyet a Tisza-tónál terveznek.  

A beruházástól a Tisza-tó turisztikai vonzerejének javulását reméli a kormány, amely nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősítette a beruházást, vagyis az engedélyeztetési eljárásokat egyszerűbbé tette. A gyereatiszatora.hu 2018-ban már 3,8 milliárdos költségvetést emlegetett. 

Az írás azt is megemlíti, hogy az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos, Révész Máriusz saját bevallása szerint először maga is meglepődött a felvetésen, hogy az Alföldre építsenek raftingpályát, aztán utánanézett és úgy látta: Európa-szerte több helyen valósult már meg hasonló fejlesztés.

Július végén mindenesetre még a kiskörei hallépcsőn (vagyis a halaknak megugorható sodrású ökológiai folyosón) tartottak bemutatót raftingosaink, amelyet meg is örökítettek egy videón

A felvétel szerint a rafting négyes nagyon nem érzi a ritmust, többször is kis híján partraszállás lett a bemutatóból. Nem teljesen egyértelmű, hogy mi történik, de úgy tűnik, a pályát sem sikerült eltalálniuk, a piros kapukkal (amiket árral szemben kéne bevenni) pedig végképp meggyűlt a bajuk, végül valószínűleg feladták a több perces küzdelmet.

Az egyes bemutató sem sikerült túl jól, a bemutatót végző egyből belefordult a vízbe (körülbelül 3:25-nél, hacsak nem volt ez is a bemutató része), de a kajakosnak legalább sikerült árral szemben is sikeresen eveznie. 

Révész Máriusz államtitkársága korábban azzal is érvelt az új, a mostani raftingnak helyszínt adó hallépcső mellett építendő milliárdos raftingpálya mellett, hogy hazánkban eddig nem volt olyan pálya, ahol a versenyzők edzeni tudnának, ezért főleg a szomszédos országokban végzik a felkészülést, és éppen ez az egyik fő oka annak, hogy a magyar csapat eredményessége szlalomkajakban messze elmarad az évtizedek óta rendkívül sikeres gyorsasági szakágétól. 

Látva a bemutatót, valóban van még mit csiszolni a tudáson. Összehasonlításképp: a riói olimpián ilyen volt a női szlalomkajak döntője. (magyarnarancs.hu)