Óriásit trollkodott Kim Dzsongun
Rolls-Royce-szal tette nevetségessé a szigorú szankciókat a koreai diktátor
Kim Dzsongun nemrég megmutatta Rolls-Royce Phantomját, s tette mindezt akkor, amikor az amerikai külügyminisztert fogadta Phenjanban. Erős kifejezése ez annak, mennyire nem működnek a luxuscikkekre vonatkozó tiltások, na meg annak, hogy az észak-koreai diktátor ebből nem akar titkot csinálni.
Észak-Korea harmadik generációs diktátora, Kim Dzsongun hírhedten nagy troll. Júliusban például ahelyett, hogy az Észak-Koreába utazó amerikai külügyminisztert fogadta volna, meglátogatott egy krumpliföldet a nem mellesleg részben katasztrofális élelmiszerhiányáról ismert országban.
A napokban ugyanezzel a külügyminiszterrel, Mike Pompeóval találkozott, az eseményre pedig látványosan egy olyan autóval érkezett, aminek az embargó miatt nem is szabadna az országban lennie.

Forrás: Europress/AFP/KCNA
Észak-Koreába sokféle termék exportját nemzetközi egyezmények tiltják, így például az európai luxuscikkekét is. A hetedik generációs Phantom épp ilyen. Valószínű nem volt véletlen sem az időzítés sem a húzás, mivel a találkozó előtt Pompeo épp arról beszélt, hogy fent kell tartani a szankciókat Kim Dzsongun rezsimével szemben. A vezér pedig megmutatta, hogy mire mennek vele.
És hogy mégis hogyan kerülhetett az országba a Rolls, ha elvileg tilos olyat eladni a diktátornak? Ahogy az elmúlt évtizedes embargók alatt bármi tiltott, amire a Kim-családnak igénye volt: Kínán keresztül. A szintén nem minta demokráciájáról híres kommunista szomszéd sokszor segítségére van Kiméknek. (totalcar.hu)